2009.06.09.
Fél kettőkor indultunk ki a busz végállomásra, előző nap kifigyeltük, hogy megy busz a reptérre 8 ringit / fé ért. Na ezt a buszt nem találtuk sehol. Legalább is ott ahol lennie kéne. Helyette találtunk másikat 12 ringitért. Kénytelenek voltunk erre jegyet venni. Pedig a 8 ringit plusz egy Wendy's szendvics ára. Egy órát kellet várnunk a buszállomáson ott ahol a buszok állnak, és elviselhetetlen a zaj a járó motoroknak és a szénmonoxid elszívó turbináknak köszönhetően. Ha a buszok nem járó motorral várnák az utasokat akkor valszeg az elszívőra sem lenne szükség :) Másfél óra zötykölődés után megérkeztünk az LCC nevű fapados reptérre. Gyors check in aztán irány a kávézó meg az internet. Addig-addig üldögéltem a kávézóban amíg majdnem lekéstük a gépet, már elkezdődött a beszállás mikor mi még mindig kint voltunk az érkezési oldalon :) Nagy rohanás után éppen hogy 10 perccel a felszállás elött értünk a kapuhoz. Eddigre kellet volna befejezni a beszállást ami még el sem kezdődött mert a gépünk késett. Melcsike ekkorra már farkas éhes volt mert kint az érkezési oldalon nem talált emmi fogára valót. Pont megfogta a szendvicset a duty free-ben mire hívták az utasokat a géphez. Beszálltunk.
Többször volt már alkalmunk Air Asival repülni ami a régió legjobb low budget légitársasága. Jó üzleti érzéküknek köszönhetően hallunk még róluk hamarosan itthon is eben biztos vagyok. Már itt vannak a spájzban :) Egészen Londonig jönnek ázsiából.
Szóval a gép elsőosztályú, a személyzet csodaszép. Kedvesek, nem unottak. Rugalmasak, egyszóval tökéletesek és olcsók. Nincs kaja meg pia a gépen csak plusz pénzért, de az nem extra levágást jelent hanem normál nem is extra földi árakat. Egy tál meleg étel 9 ringit kb 520 forint. Vállalható nem? Három óra turbulenciával sűrün tűzdelt repülés után landoltunk Balin.
Gyors vízum (befizetsz 25 USD-t / fő és megkapod 30 napra) "ügyintézés" után már kint is voltunk a reptér elött. Ez a legrosszabb. Megérkezni valahova úgy, hogy sosem jártál ott az elött, nem tdod, merre kell menni. Jönnek a "taxisok" meg az önjelőlt személyi sofőrök, hogy majd Ők elvisznek téged. Meg hogy olcsó, Ok, de mennyi az olcsó? 20 USD sok? Vagy nem? Végül egy szimpatikus emberkévek megállapodtunk 10 USD-ben Denpasarból - Sanurba. Kb. 15 km távolság. Útközben beszélgettünk vele, jó fej volt. Sanurba helyi idő szerint kb 22.30 kor érkeztünk meg. Kirakott minket a sofőr a falu központjának nevezhető utván, Mi pedig elindultunk a beach felé. Tengerparti olcsó bungalót keresni. Az egyik segítőkész helyi elvit minket egy Podok nevü szállásra. Ez a tengerpartról nyíló Balinéz kertben található kis magánszállás 1 komolyabb villával, 4-5 légkondis házzal és kb. ugyan ennyi ventillátorossal. Látva a házakat mondtam is idegenvezetőnknek, hogy drágáak látszik, biztos olcsó? Mire Ő megnyugtatóan bólintott. A Tulajt az ágyából vertük ki, de boldogan mutatta meg a kis épületet. Egyszerű, egy szoba, franciaágy, zuhanyzó, WC, meg egy kis terasz. 80.000 Indonéz rúpia volt a kiinduló összeg és végűl 70.000 lett (1400 ft / éj kettőnknek). El sem hisszük, hogy elsőre, ilyen jó helyen ilyen olcsón sikerűét szállást találnunk. Gyors lepakolás után mentünk egy kis kőrt. Minden csendes. Mindenki alszik. Vagy nincsenek turisták.
Reggel kiderül.....
Drgreen
2009.06.11. 16:47
5. nap - Irány Bali
Szólj hozzá!
2009.06.11. 16:42
5. nap - Viszlát KL
Címkék: utazás kaja kuala lumpur kuala
2009.06.09.
Az olcsó vendégszobáknak a legnagyobb hátránya az, hogy vékonyak a falak nagyon. Estére új lakók érkeztek a szállásra, pont a szomszédunkba. Utólag kiderűlt olasz fickó és mexikói lány. Egész este csomagoltak, mászkáltak, ki a szobából, be a szobába, folyamatosan csapkodták az ajtókat, meg verték a sarkukat a padlóhoz. Én még bírtam, mert neteztem abban meg a zajogás nem nagyon zavar, de Melcsi nem nagyon bírt elaludni. Kb hajnal kettőre aludtak el Ők is és Mi is. Ahogy csend lett, már könnyű volt.
Eljött a reggel.....
Csak a filmeken láttam eddig olyat, hogy a szállodában úgy dugtak a szomszéd szobában, hogy közben verték a falhoz az ágykeretet. Na ilyen a valóságban is van, mi erre ébredtünk :)
Az idefelé úton kiszakadt a farmerom, és mivel a repülön hideg lehet, ledobtam a szállással szemben lévő szabóhoz, hogy varrja meg. Kicsit féltem a kínai varrónénitől, hogy úgy stoppolja meg, hogy kívűlre teszi a foltot, de szerencsére nem így lett. A szomszédos indiainál reggeliztünk banános meg tojásos rotit. Ez a roti olyasmi lehet ott, mint nálunk a palacsinta. Van édesen meg sósan is. Indiai kávét aka Kopi-t ittunk. Nagyon finom, már Szingapúrban is volt hozzá szerencsénk. Kis séta után a környéken beugrottunk a piros hajú copfos kislányhoz (Wendy's) enni egy finom hamburgert. Komolyan nem értem, miért mentek el Magyarországról? A fos Mc Donalds -ot meg otthagyták. Pedig az egyik legfinomabb kajájuk nekik van. A Wendy's teraszáról láttuk, hogy a 7eleven (franchise közért hálózat, ami elég elterjedt dél kelet ázsiában) van frissen főzött kávé és mióta KL-ben vagyunk még nem ittunk rendes kávét. Ezért bepróbáltuk. Nem kellet volna, ez sem volt túl jó. Itt és az egész régióban két fajta kávé létezik, az olcsó híg amerikai tipusú kávé ( forró vízzel nyakon öntött, papír szűrőn átszűrt híg lé) a másik meg a nemzetközi láncok (Starbucks, Gloria Jean's) drága de nagyon finom kávéi. A meglehetősen rossz kávé után visszamentünk a szállásra, mert indulnunk kell a reptérre,
Szólj hozzá!
2009.06.08. 18:00
4. nap - Még mindig KL-ben
Címkék: utazás kaja kulal lumpur
A napot Dunkin Donuts-al kezdtük. Itt KL-ben ki kell használnunk a globalizáció vívmányait és mindent ennünk-innunk kell ami még vagy már nincs otthon. Ilyen a DD is. Finom Boston krémes meg Bavarian fánkok, aki még emlékszik rájuk tudja miről beszélünk. Kicsit kezd átmenni ez a blog utazósból kulinárisba :D Itt annyi finomság van. Annyira más minden mint otthon. A fűszerek, az összetevők, a zöldségek meg minden. Otthon az ember 2x, 3x eszik Én inkább az előbbi. Jó nagy adagokat, mert ki tudja mikor lesz időm enni megint. Ezzel szemben itt naponta vagy 5x 6x eszünk keveseket. A meleg miatt amúgy sem tudunk és nem is kívánjuk a sok kaját. Amióta itt vagyunk még nem ettünk ugyan azt kétszer.
Szóval a DD után elmentünk a Petronas tornyokhoz. Pár éve azért nem jutottunk fel a skybridge-re mert túl későn mentünk és az összes jegy elkelt, ma meg mert hétfőn ZÁRVA! Nincs szerencsénk de nem adjuk fel, megyünk holnap is :) Miközben azért elkészítettük a kötelező fotókat a tornyokkal odajött előbb egy majd még egy buddhista szerzetes kis arany kártyával, aztán karkötőt is adtak és végül kérték az adományt a templomuk felépítéséhez. Gondoltam jó fejek kapnak 20 ringitet de mutogatták, hogy mindenki 200-at adott. Mutatom neki nincs több mint 38. Azzal a lendülettel kivette a kezemből és mosolyogva köszöngetve az adományt. Gyakorlatilag az összes pénzünket elvette, pedig ezt szépen be akartuk osztani ma. Ez idáig már kétszer is elhajtottam a szerzeteseket, mert tudtam, hogy csak lehúzás van, de valahogy megszállt Buddha ezért próbáltam rendes lenni velük. Kb. olyan mint otthon mikor a siketnéma lerakja az étteremben az asztalodhoz a kis kulcstartót majd visszajön és begyűjti az adományt érte. Remélem igazi szerzetesek voltak és legalább kicsit is de vigyáznak ránk utunk alatt és utána is :) PEACE!
Tornyok után toronyhoz mentünk a híres KL-i TV toronyhoz. Egy helyes kis dzsungelen kellet átkelni, felmenni ezer lépcsőn meg függőhidakon a dombra amin a TV torony található. A torony lábánál kisebb búcsú fogadott minket. Egzotikus állatokkal egy sátorban, F1 szimulátorral (nagyon menő itt a Forma 1) boltokkal, árusokkal stb. 38 ringit / fő a lift a kilátóba. Mivel az idő is elég párás volt meg a papok is lenyúlták az egyikünk belépőjének az árát ezért úgy döntöttünk kihagyjuk a nagy lehetőséget és tovább állunk. Taxival szerettünk volna eljutni a central markethez ahol tegnap azt a finom rotit ettük, de a taxisok ha fehér embert látnak azt hiszik mindenkit levehetnek. (Istenem olyanok mint otthon) Megáll mondod neki a címet mire Ő köpi az árat. OK válaszolod, kapcsold be a "metert" (taxióra) mire Ő -No, sir it is very cheap! Gondolhatod, ha sikerül kifognod egy másik rendes taxist akkor a feléből néha a harmadából megúszod a fuvart. Bosszantó. A megállóban egy kedves idős bácsika látva, hogy a második leintett taxit küldjük el, kérdezte merre menjünk. A válaszunkat hallva, kérdezte miért nem megyünk busszal? Egy köpésre van és csak 1 ringit fejenként. Így tettünk, megérte. Indiainál kaja tökéletes volt. Ma Naan-t ettünk tandori csirkével.
Kicsit császkáltunk a városban de mivel nagyon meleg volt elmentünk plázázni. Mega mall vagy mi volt a neve. Két nagy bevásárló központ négy szinten, mi szem szájnak ingere. Elfáradtunk. Taxi hazafele. A Taxiban nézelődve meg a városban sétálgatva is feltűnt, hogy itt mindenki pimpeli a kocsiját, legalább is nagyobb százalékban mint otthon. Kék helyzetjelzők, szép fényezés, sport matricák, szárnyak nem ritkák, de hogy a rendőrök is EVO Mitsubishivel járjanak, szárnnyal, alu felnivel az már tényleg durva. (OK nem minden rendőrautó ilyen, de nem egy db van az is biztos) Beugrottunk még egy plázába de ez egy IT bevásárló központ volt. Csak telefon, navigáció, laptop, számtech cuccok stb. 6 szinten. Maga a paradicsom. Mikor kijöttünk innen láttuk, hogy esett az eső. Olyan magas volt a páratartalom, hogy alig kaptunk levegőt. Miközben sétáltunk haza azt éreztük, mintha fűtenék a járdát alattunk. Szállt fel a forróság. Nagyon kemény volt. Vacsoránk egyik felét a kínai negyedben chicken pot formájában találtuk meg (agyag edényben összefőzött, húslé, tészta, zöldségek, gomba, meg apró sült csirkedarabok, hosszú metélt tésztával.) Nem volt rossz. A vacsi másik fele meg a szállásunkkal szemben kis Indiai kifőzdében zajlott, Melcsi Fried rice with chicken-t én meg Roti Bananat ettem. Miközben belenéztünk a portugál-albán focimeccsbe. Szeretik a focit, itt nagyon. Főleg a premiere ligue-et.
Szólj hozzá!
2009.06.06. 21:06
2. nap - Megérkeztünk Kuala Lumpurba
Címkék: utazás kuala lumpur
Az ide út mondhatni viszontagságos volt. Előző bejegyzésemkor még a kairói reptéren voltunk és vártuk a KL-be tartó gépet. Már akkor is nagyon fáradtak voltunk, pluszban a reptéren sem sikerült 30 percnél többet aludnunk. Nem baj gondoltuk majd a gépen lesz rá alkalom 12.5 órás úton. Na itt kezdődtek a viszontagságok.
1. A budi fala előtt volt az ülésünk ezért nem nagyon lehetett hátradönteni, nem úgy az előttünk ülő székét aki így bedőlt az ölünkbe. Mini helyen függőlegesen ültünk. Alvás 2 x 45 perc.
2. Megálltunk Bombayben (aka Mumbai) amiről nem tudtunk, mert nem volt rajta a jegyen, gondolták nem írják rá ha nem kell leszállnunk. Álltunk a reptéren a gépben ülve 1.5 órát. Bombay durva hely lehet a repülőről agyon durva bádogvárosokat láttunk. Igazi nyomor
3. Bombaytől KL-ig az előttünk ülő helyett egy kétgyerekes családanya ült. Az egyik gyerek kb. 1.5 éves volt, kis szünetekkel folyamatosan ordíííííííííííííított.
Egypt air: Kiszolgálás, kaja, kényelem, szolgáltatások 2-es alá. Ennél még az Ukránok is jobbak. Never ever Egyptair
24 óra utazás után végre KL-ben. Helyes kis guest house (Tropical Guest House), mini szobájában vagyunk a belvárosban. A szoba 60 Maláj ringit/éj ingyen wifivel :) Holnap még tuti maradunk KL-ben. Megvesszük a Bali jegyet és ha minden igaz Hétfőn megyünk Balira.
Most megyünk aludni, holnap jelentkezünk és teszünk fel képeket is.
Szólj hozzá!
2009.06.05. 22:17
1. nap - Gyertek velünk Indonéziába....
Nemrég indultunk életünk újabb kalandos utazására. Lehetőség és internet hozzáférés reményében naponta postolunk infókat utunkról. Ti pedig írjatok, mire vagytok kíváncsiak, mi van otthon? Legyetek velünk lélekben, vagy gyertek utánunk!
Jelenleg az oda út első szakaszában vagyunk, Kairóban. Egy órája szált le a gépünk, és 5 óránk van a tovább útig Kuala Lumpurba. Itt a reptéren nagy para van az új influenza járványtól, de amúgy minden rendben. Jó fejek az emberek. A repülőn a kaja nagyon rossz volt. Felvágott, minizsömle, kis saláta, sült csirke mell, édes grízes süti. Brrrr
Leszállás után megrohamoztuk a Mc Donaldsot egy kis local food-ért. McArabia szenya, supersize include TAX 40.00 egyiptomi font (kb. 5 EUR) no meg az isteni Starbucks Caramell Cream (grande) 27.50 egyiptomi font (3.50 EUR).
Wifi van bőven, viszont a google nem egyszerű erre felé :D
Szólj hozzá!
2009.02.12. 20:56
Hogyan tünnek el a csomagok a Postán!?
Címkék: posta xbox szolgáltató bosszúság dhl
Az előzményekkel nem is untatok senkit a lényeg, hogy rendeltem az ebay.co.uk-ről 2 játékot, meg a német xbox-tól vártam egy wincsesztert és egy kontrollert postán. Tegnap kaptam értesítőt a postaládámba, hogy csomagom érkezett, 3 db, Német Posta, International signed for felirattal. Nagyon megörültem, szaladtam is a postára gondoltam minden megjött, ráadásul egyszerre. Postán senki nem volt előttem, rögtön sorra is kerültem. A hölgy előkereste a csomagot, lepapíroztuk amit le kell majd mondja, készen vagyunk. Kérdem, és a másik kettő? Milyen másik kettő? - kérdezett vissza. Mondom ami ide van írva az értesítőre, hogy 3 db, ebből pedig csak egyet tetszett ideadni, ráadásul az angliai csomagot. Hát Ő nem tudja, volt a válasz, de egy pillanat utánanéz. Ezzel kihúzta a legfelső fiókot belenézet, hát itt nincs. Biztos csomag, menjek át a nagy postára valószínűleg ott van. Visszamentem az irodába, felhívtam a nagy postát mit tudnak Ők a csomagomról. A válasz semmit, mondjam meg a ragszámot. Honnan tudjam. Akkor nem tudnak segíteni, mert név szerint nincsenek nyílván tartva a csomagok, csak ragszám szerint. Tudakoljam meg a ragszámot. Megkerestem az XBOX telefonszámát. Készséges ügyfélszolgálatos, közölte, hogy a csomagjaimat, mind a kettőt postára adták a Német postával , de azt nem tudja, hogy a Magyar Posta milyen számmal tarthatja nyílván a csomagomat, hamarosan meg fog érkezni, de még nem telt el a 15 nap ezért legyek türelmes. Mondom Én türelmes vagyok, csak úgy érzem, hogy megjöttek már a dolgok, de ha nem nyomozom ki akkor el fognak veszni. Azt a tanácsot kaptam hívjam a DHL-t, mert velük küldték el. Internet, DHL száma, mondom mi a bajom. Nem tud segíteni viszont abban biztos, hogy Ők mindig visszaküldik az XBOX-nak a csomag azonosítóját valamint, hogy a DHL csak a magyar határig hozza a csomagot onnan a Magyar Posta hozza tovább . Visszahívtam az XBOX-ot, hogy de hát nincs ott a szám? Persze, hogy tudják csak nem gondolta, hogy erre van szükségem. Készségesen lediktálta a számokat, meg hogy melyik nap lettek feladva. Ez az gondoltam, nyertem megvannak a számok hívom a Postát a csomag előkerül Én meg este játszom. A Postán nincs ilyen csomag, sőt a nemzetközi postacsomagoknak nem is ilyen a formátuma mint amit az X-től kaptam. Javaslat, küldjek nekik egy faxot írjam le benne mi a szitu és melléklejem az ajánlott szelvény másolatát is. Lelkesedésem még most sem csökkent, hívom a DHL-t megint, biztos valami spec. DHL azonosító. Sajna nem, Ők sem tudják mi lehet ez. Viszont tudnak névre címre keresni. Ezzel sem voltunk beljebb, nem talált a nevemre küldött csomagot sehonnan európából. Még a Nemzetközi Csomagkicserélő Osztályt is hívtam, ahol persze nem dolgoznak csak délután háromig. Így nem vette fel senki a telefont negyed négykor. Na köszi, akkor most mi van?
Újra hívom X-et nézzük meg még egyszer azt a számot. A szám helyes. Nagyon készségesek, és továbbra is azt tanácsoljak várjak tovább, ha letelik a 15 nap és nem érkezik meg a csomag, hívjam Őket vissza. De nem, de nem és nem. Tuti megjött már és most egy XBOX fan, gonosz Postás manó leakarja nyúlni a dolgaimat. Teljes elméletet állítottam fel amelyben mindenkinek megvan a szerepe ebben a színdarabban. A kézbesítőtől kezdve, aki nem hozta fel a csomagot és direkt homályos infót írt az értesítőre. A postai dolgozónak, aki direkt nem adta ki a csomagomat, a telefonos ügyintézőnek a nagy postán akinek szóltak, hogy ha egy ilyen nevű ember keres valami csomagot akkor mondja azt, hogy nincs. Biztos voltam benne, hogy valamelyikük meglátta a csomagon a nagy XBOX feliratot és gondolta jó lesz neki ezért összekoperált a többiekkel. De rajtam nem fognak ki, visszaszerzem ami az enyém. Megírtam a faxot, elkűldtem. Arról már nem is érdemes szót ejteni, hogy a postán egy mellékre kell faxolni amit egy kezelő kapcsol, aki segg hülye. Mindegy.
Ma délelőtt csörög a telefonom, a nagy postáról hívnak, megkapták a faxot és hogy Én megkaptam-e már a csomagomat amit keresek? Mondom nem. OK, akkor Ő most nyomozni fog. Kb. 1 óra múlva hívott, hogy ott van mindkét csomag a kis postán ahol az egyik csomagot tegnap átvettem. Nem tudja miért nem találták meg, de tuti hogy ott van, menjek és addig ne jöjjek el amíg meg nem kapom. Na kössz szépen. Milliónyi "de", meg "ha én nem kezdem el keresni akkor ezzel mi lett volna" típusú kérdés cikázott a fejemben, de végül is megvan és ez a legfontosabb.
Ha a postás legalább felcsöngetett volna a csomaggal, akkor erre az egészre nem került volna sor.
Utólag rájöttem miért nem csöngetett fel. Három csomagot kellet volna kicipelnie az egész területén. És mikor meglátta reggel ezt, már el sem hozta magával, hanem rögtön kitöltött egy értesítőt (ráadásul szarul) és csak azt hozta ki, majd sunyiba bedobta a postaládába és iszkolt tovább. Ha kell nekem a csomag majd Én érte megyek és hazacipelem. Márpedig Én érte mentem és nem hagytam, hogy elvesszen.
Szólj hozzá!
2009.02.10. 21:02
Webőrület
Címkék: web ügyfél
Az utóbbi napokban mindenkit megszállt az ihlet és elhatározta, hogy elkészítteti, a weboldalát. Most! Nem Márciusban vagy később, nem tervezget, meg kalkulál, hanem akar. Mindenkinek weboldal kell! Ennek ugyebár Én nagyon örülnék, ha ez valami dobozban kapható termék lenne amiből most gyorsan berendelek egy csomót a nagykerből és kisebb nagyobb haszonnal továbbadom a vásárlóknak. De sajnos ez nem így van. A folyamat az esetek nagy részében úgy megy, hogy felhív közli, hogy na most akar egy weboldalt, ami elég ha tegnapra elkészül. Ja és rögtön mondjam meg, hogy mennyibe fog kerülni. Mire én szépen mint egy jó pszichológus halkan nyugodtan sorra veszem vele a dolgokat mégpedig, hogy olyan nincs, hogy mennyi egy weboldal. Mint ahogy olyan sincs, hogy mennyi egy autó, vagy mennyi egy ház. A mennyi az mindig sok dologtól függ. Mit szeretne, azt mennyire bonyolítja, mikorra akarja és hogyan fizeti. Tegyük le szépen a telefont a tisztelt ügyfél nézegesse a konkurenciát, határozza meg, hogy mit akar megjeleníteni a weboldalán, szedje össze a képeket amiket fel kíván tölteni, írja meg mindenhova a szövegeket, lehetőleg lektoráltassa le. Majd mindezt tegye cd-re, vagy pendrive-ra és találkozzunk személyesen. A találkozó alatt segítek neki kitalálni mire lehet szüksége, lebeszélem minden olyan dologról ami nem kell, vagy nem az induláskor, és ezután tudunk megközelítő árakról beszélni, belőni egy kb. árat ami ha nem változik a koncepció, nincs millió módosítási igény akkor kb. végösszegként is felfogható. Jellemzően változtatás mindig van, ugyebár evés közben jön meg az étvágy. Kb., hatvan százalék nem is hív vissza. Ezeknek az ügyfeleknek volt szabad 1-2 napjuk eszükbe jutott a weboldal kérdés kerestek egy kontaktot, felhívtak de arra már nincs idejük, hogy a kért dolgokat megcsinálják, mert felfalja őket a munka, vagy elfelejtik az egészet. Egy részük pár hónap múlva megint jelentkezik és folytatjuk, a másik rész meg csináltat valami weboldalt egy olyan céggel vagy egyetemista sráccal aki rögtön telefonba mond egy olyan árat ami elfogadható, és pár hónap alatt közösen felépítik a weboldalt. Sajnálom ezeket az ügyfeleket mint ahogy az ilyen cégeket és egyetemista srácokat is.
A legtutibb az aki nem tudja mit akar, mondjuk meg mi, de legyen olcsó mert ez csak egy szükséges rossz az Ő életében ami nem is kell neki, csak már minden konkurensének van és így ciki, hogy nincs neki. Előleget nem akar adni, majd a végén utalással fizet, ja és pár nap alatt legyen meg a site mert neki nyaralni kell menni a jövő héten. Hát köszi. Akkor inkább nem csinálok neked oldalt haver. Szerencsémre kevés ilyen típusú ügyféllel fúj össze a sors.
Van persze a másik véglet is aki teljesen ránk bízza, mi vagyunk a profik, már az első megbeszélésre előleget hoz, félve kér javítást, vagy módosítást több hét elteltével érdeklődik, hogyan állunk. Persze Ő ritka mint a fehér holló.
Az elmúlt heti termésben volt mindenfajta megrendelő volt a fent említett véglet mindkét pólusából meg persze sok köztes ügyfél.
Az egyetlen közös mindegyikben, hogy most akarnak weboldalt.
Szólj hozzá!
2009.02.05. 11:00
Miért ne akarjunk HD filmet nézni otthon?
Mert konkrétan a sírba visz. Mióta megvettem a projektorom ami képes 720-as HD filmeket megjeleníteni, azóta keresek olyan eszközt ami a lehető legkevesebb macerával képes lejátszani az ilyen típusú filmeket. A lejátszókkal kronológiai sorrendben kb. így haladtam
- Xbox classic - Sajna HD -t nem játszik, viszont az XBMC-vel nagyon jó kis multimédia eszköz és még játszani is lehet rajta.
- Dell Optiplex 520 mini PC Dual Pentium 2.8 - Kicsi, aránylag ízlésesen néz ki, külső táppal szerelt jó kis gép. Nagyon jól szuperált kb. fél évig, de izmosabb filmeknél úgy zúgott hogy el kellet rejteni a sarokban + a windows op. rendszer sem igazán nekem való. Többször volt pl. hogy filmnézés közben valami izgalmas jelenetnél a kép jobb alsó sarkában "piripim" hang kíséretében megjelent az "AVG szoftver frissítette magát" üzenet és ott maradt még fél percig. :)
- iMac Intel C2D 2.0 Ghz - Lejátssza a filmet hibátlanul, de át kell cipelni a lakás egyik végéből a másikba valamint nem lehet kikapcsolni a saját monitorát.
- Macbook Core Duo 2.0 Ghz - Ugyan olyan jó mint az iMac csak nem olyan nehéz :), kikapcsolható a kijelzője, távirányítóval és PLEX-el simán kezelhető. PLEX best software ever!
- Xbox 360 Elite - Fixen beköthető, nem kell cipelni, ízléses, játszani is lehet rajta, de nem képes .mkv fájlok lejátszására csak pár fájl típust támogat. Kedvem meg nem sok, konvertálni az összes filmet. Hálózatban a connect360 segítségével a Mac-en tárolt film, kép és audió fájlokat képes streamelni. Sorozatnézésre, játékra, némely típusú HD film lejátszására kiváló. Feliratokat még mindig nem kezel!
Na és most következik a legújabb tesztalany. Ladyes and gentlemanes......
Yoshi barátom mondta, hogy nézzek rá erre az új kütyüre, mert szerinte ez kell nekem. A neve WD TV. Minden szempontból kitűnő vételnek tűnik, mikor utánanéztem a neten. Nagyon kicsike, semmi hangja nincs, kezeli az .mkv fájlokat, sőt még feliratot is. Nincs benne wincseszter, viszont két USB porttal rendelkezik, amikhez bármilyen usb csatolású meghajtót köthetünk a pendrive-tól a nagy 3.5"-os HDD-ig. Gyorsan megrendeltem, egy számtech nagykerből futárral, gondoltam vége a rémálomnak itt a megoldás. Bruttó 31.000 forintot fizettem érte.(halkan jegyzem meg, hogy a neten 25.500 bruttó volt, a telefonba mondták, hogy 24.500 a készülék + 1.400 Ft a futár, majd kiderült, mikor számon kértem Őket, hogy miért 31.000 Ft van a számlán? Mert 24.500 + Áfa a 25.500 Ft-os webes ár még tavalyi ár) Anyway.....
Megjött a kütyü, kicsomagolás után az tűnt fel, hogy tényleg nagyon kicsike, és tényleg nagyon szép :) Beraktam a helyére, bekapcs, winyó rádug, minden OK. Megy rajta a 720-as .mkv HD film, sőt még a feliratot is ráteszi a filmre. A nagy öröm után lebiggyedt az arcomról a mosoly, mikor rájöttem, hogy némelyik filmnek nincsen hangja. Jellemzően az eredeti hangokkal van baj a sima 2.0-ás magyar szinkronokkal semmi gond. Gondolom ez csak valami beállítás kérdése még nem foglalkoztam vele sokat. Az én 1080-as filmeimet nem sikerűl szépen lejátszania (kikockásodik a kép). Továbbá, hogy a kis mobil 80 GB-os winyóm nem mindig látja. Az összefüggésre, hogy mikor és mitől látja vagy nem, még szintén nem jöttem rá. Ami biztos,hogy a winyón tárolt filmekhez thumbnail képeket csak winfoson keresztül tudok hozzárendelni. Mikor utánanéztem milyen program ez, kiderült hogy a filmeket is konvertálgatni lehet/kell és az is lehet, hogy a hangokat is ez a progi alakítja lejátszható formátumba. Hamarosan kiderül.
Mindent egybevéve, ez sem az ultraüber készülék, de pár hét tanulmányozás, firmware update után akár még lehet az.
Szólj hozzá!
2009.02.03. 08:20
Reggeli kávé, csak hogy jól induljon a nap :)
Címkék: kávé nap képe starbucks
Szólj hozzá!
2009.02.02. 21:22
Super Bowl XLIII
Címkék: nfl amerikai foci superbowl
Nekem ez volt a negyedik, és ezt is nagyon élveztem. Imádom ezt a sportot nem is tudom, hogyan tudtam életem első 29 évét leélni nélküle, de talán lesz 29 vele. Tegnap a Pittsburghi vasasok (Steelers) csaptak össze az Arizóniai pintyekkel (Cardinals). Nem vagyok Pittsburgh rajongó, tehát bárki is az ellenfél, neki fogok szurkolni. Az Arizóna szimpatikus játékosokból álló lelkes kis csapat, akik még nem nyertek SB-t.
Legalább egy hónapja már arról beszéltünk a srácokkal, hogy honnan fogjuk nézni a SB-t, meg hogy mennyien is leszünk. Hétről hétre morzsolódott le különböző okokkal a nagyszájú társaság, 5-8 emberre. Pénteken már csak 5-en voltunk. Ok ha ilyen kevesen akkor nézzük nálunk a mecset, ahogy már jó néhány sunday vagy monday night mérkőzést. Vasárnap korán keltem, nem baj gondoltam így délután elég fáradt leszek majd ahhoz, hogy "rápihenjek" az éjszakára egy kis alvással. Négy óra körül értem haza, irány az ágy... ,lett volna a megoldás az ásítás mentes, szuper döntőre, ha nem aznap kerül napvilágra sötét múltam egy darabja amivel életem párja szembesített. Kb. egy órányi feszült magyarázkodásom eredménye, hogy Ő nem alszik itthon, mert gondolkodnia kell majd beszélünk. (egyszer majd hónapok múlva talán lekarcolom mi volt a dráma, de nem ma).... Alvásnak gondoltam lőttek, és így is lett. Sokáig szánalmasan próbáltam számolni a birkákat, különböző matematikai egyenleteket megoldásával lefárasztani elmém, hogy ALUDNI TUDJAK! Nem és nem és nem. Fél nyolc felé kelés, 22.30 körül jönnek a srácok. Addig főzök valamit. Na tessék, 3 órája vagyok egyedül és már jófiú lett belőlem. Próbálom szerényen de nem megy, istencsászár csirkemell, pirítva hagymával, a végén omlettal összekeverve, tepsis krumplival lett az ünnepi meal. Csak halkan, mind elfogyott :) A srácokból mint bajnokból csak egy lett. Nagyon izgalmas mérkőzésen a vasasok nyertek 27-23-ra egy csodálatos végső touchdown-al az utolsó 35 másodpercben. A pintyek is küzdöttek majdnem nyertek, de a szerencse néhol a őszentségük a bírák is elhagyták őket, de talán majd jövőre..... Holnap megnézzük a méltán híres superbowl reklámokat, a hét végén Pro Bowl, pár hét múlva pedig kezdődik a hazai szezon.
Szólj hozzá!
2009.01.30. 20:43
Kapcsolódjon akkor a nap képe a dízelhez
Címkék: reklám nap képe
Reklám a javából! Csak nem tudom mit szeretnék inkább Diesel terméket vásárolni, vagy inkább egy ilyen buliban résztvenni :)
Szólj hozzá!
2009.01.30. 20:29
Miért ne tankoljunk benzint a dizel autónkba?
Címkék: autó bosszúság
Például azért, mert nem tesz jót neki, sőt mi több elrontja azt! Körülbelül 15 éve van jogsim (hoppá, pont 15 éve!!) és azóta csak és kizárólag benzines járgányaim voltak. Ez a mostani az első dízel. Két hónapja van meg és már a kezdetek óta frusztrál, hogy nehogy véletlenül benzint tankoljak bele, ezért különösen figyelek mikor tankolni megyek. A tanksapkán is virít nagy betűkkel, hogy DIESEL, kb. el sem lehet rontani. Kivéve Én, a nap losere.
Megesett tegnap előtt, hogy hazafelé jövet látom kevés a nyál, gondoltam elmegyek még este tankolok, reggel ha rohanás van ennyivel beljebb leszek. Megállok a kúton, kiszállok, nyitom a tanksapka ajtaját, teszem a zárba a kulcsot, tekerem le a kupakot mikor hallom, valaki fut felém. A kútoszloptól nem láttam ezért kivártam míg odaér. A kutas az, segíthetek? - kérdi. Szokásomhoz híven, mondom Köszi nem, megoldom! Miközben tekerem tovább a kupakot, valamit motyog, nem értem. Mondom tessék? Megint motyog valami vízről. Mondom van benne most töltöttem fel. Nem, nem mosóba viszem-e az autót, mert akkor lemossa a szélvédőt meg a lámpákat? Jaj dehogy viszem haver -3 fok van, a végén még idefagyok. Na ennyi beszélgetés elég is volt, hogy elvesszen a koncentráció, és jó szokásomhoz híven leemeljem a 95-ös pisztolyt. Kicsi bizonytalanság azért volt bennem, hogy melyik is kell 95-ös szuper, vagy 95-ös Carrera. Kutas látja, hogy bénázom kérdi melyik akarod, az olcsóbbat? Mondom igen. Akkor a szuper kell nekem de ha már itt van, segítsen! Jól van haver csináld. Belecsurgatott 5 rugóért, megkapta a jattot amiért ennyire kitartóan küzdött, én meg gyorsan indultam tovább, haza. Még gondoltam is útközben, hogy mostantól nem hajtom el a kutasokat. Tankoljanak nekem kapnak egy kis borravalót, legyen mindenkinek jó napja. Háromszáz méter múlva az autó elkezd rángatni gondoltam rossz sebességben vagyok, visszaváltok de még mindig rángat... Abban a pillanatban mintha nyakon öntöttek volna egy vödör jéghideg vízzel, ráeszméltem, hogy BENZINT tankoltam, bassza meg. Még aznap elvontattuk a kocsit a szerelőkhöz, akik felkészítettek, ha nincs szerencsém sok száz ezerbe is fájhat a mutatványom.
Ma lett kész a kocsi,21 rugót fizettem munkadíjastul, gázolajszűrőstől, és fél tank gázolajostúl. Azt gondolom szerencsém volt, sokkal rosszabb is lehetett volna.
Tanulság, a jövőben is elhajtom a kutasokat mikor tankolok....
Szólj hozzá! · 2 trackback
2009.01.29. 15:20
Szolgáltató?
Címkék: sony pannon osx szolgáltató bosszúság ericsson mobil internet
Tegnap volt nálam egy kedves ÜF aki nemrég váltott Mac-re. Rájött, hogy egyszerűbb életre vágyik, nem kellenek neki a vírusok, a hiányzó dll fájlok, a driver és a rendszer összeomlás para így hát vásárolt egy közös ismerősünktől egy ibook-ot. Kicsi kedves 12"-os G4-es iBook. Elhozta hozzám, hogy telepítsem újra, telepítsek minden szokásosat amire szüksége lehet + venni fog pannonnál mobil internetet és ha lehet állítsam be neki előre, hogy csak be kelljen dugni és hajrá suhanjon a neten. Így is lett mindent megcsináltam ahogy kell Huawei E169 szoft + mobile connect ahogy a beszmacen van. Visszaadtam a gépet, pár nap múlva hív a lány, megvan a modem, de valahogy mégsem megy. Gyorsan találkoztunk, kiderült, hogy más típusú sticket kapott egész pontosan Sony Ericsson MD400 broadband modemet. Nem para gondolom, finder nyit, osx mappa benne a progi launch2net. Telepít, indít megy. Ez ám a Mac-es támogatás.
Megint pár nap eltelik, a hív a lány: - Figyu nem jó a net :( Fél percenként ledobál, és csak 10 betárcsázást engedélyez egy nap!!!!
Wow ez ám a korlátlan internet. Mondtam neki hívja a szolgáltatót. Beszéltek, a megoldás, hogy egy előre egyeztetett időponton felhívja Őt a pannon szakembere pontban 14.00-kor.
Na ez volt tegnap. Lány betoppan kettő előtt kicsivel. telefon nem csöng. Negyed három, akkor hívjuk mi. ÜFSZ nem tudják mi lehet műszaki embert nem tud kapcsolni azonosítsuk magunkat, ÜF szám, jelszó. Az nincs nálunk mivel senki nem mondta, hogy készüljünk. Fél óráig beszéltünk az ÜFSZ-el saját költségen segíteni semmilyen módon nem akartak. Csop vezt nem kapcsolhatja, műszaki kolléga nem tudja miért nem hív, sajnálja stb.,stb. Közben rájöttem, hogy DEMO változat volt amit a ticre rátettek. És mivel lejárt a demo időszak ezért nem működik a mobil net. Meg gugliztam a sw oldalát 40 őró a végleges licence és már működik is a net. Na gratulálok. Vegyél kütyüt hűséggel, fizess 6e havonta, és ha használni is akarod akkor vegyél hozzá sw -t.
Akkor hívjuk a Sony Ericssont, mégis csak Ők a hardver gyártói. Kis hölgy felveszi a telefont mondom technikai segítséget kérek mire Ő majd segít. Mondom neki, Pannon, SE kütyü, OSX kombó. Kéne egy végleges program hozzá mert a demo idő lejárt. Erre Ő: - Nincs. A Sony Ericsson nem készített sw -t csak Windowshoz, próbálkozzak az apple.com-on. Kérdem ott van? Mire Ő nem tudja.
Hát király, a SE ignorálja a Mac használókat? Már azt sem értettem , hogy a Nokia PC Suit alkalmazás amivel a telódat tudod szinkronizálni a gépeddel miért nincs macre, de hogy a SE sem fejleszt macre.... na ez vicc. És csodálkoznak miért nem adnak el annyi telót az USA-ban és hogy miért van 10% körüli piaci részesedése az iPhone-nak 1 fajta telefonból 3 év alatt?
Egyszer csak csörög a telefon Pannon hív. Elnézést,hogy csak most tud hívni de nagyon sok a feladat. Mindegy... Szokásos kezdés, ellenőrizzem a jelerősséget. Mondom állj. Tudom mi a baj, DEMO a sw. Adjon egy véglegest. Az nincs vigyem be szerviz, elküldik a SE-hoz majd Ők visszaküldik megint menjek be a szervizbe megkapom a jót és telepítsem fel.
Szokásos duma: - Nem támogatják az osx -et, nem is tudják tesztelni, rajtuk kívül álló hiba, csak közvetíteni tudnak a gyártó és köztünk. Nem vágom miért nem lehet 1db embert felvenni egy Pannon, vagy SE méretű céghez kellő osx tapasztalattal. Ha már a kedves ügyfél minket választott mint szolgáltató akkor próbáljunk már neki segíteni. Kicsit olyan érzésem ilyen mammut méretű cégnél, hogy addig jó fejek csak amíg nem szerződsz, kötsz kétéves hűséget, vásárolsz tőlük valamit. ahogy túl vagyunk ezen már nem vagy fontos. Mint az egy éjszakás kalandorok, amíg meg nem kapják a másikat van virág, vacsi minden, másnap meg már nincs...
Szólj hozzá!
2007.07.28. 13:05
Balcsi, balcsi, bal-csi-csi!
NAGY!
Ha nincs féklámpa, semmi sem garantálja, hogy nem jönnek belém valahol útközben. A hibás meg én leszek! Javítás önerőből.
Ok, nyomás alkarészért. Vissza a szerelőhöz. Öt perc múlva alkatrész kicserélve, irány a Balaton!
Cél: Szabadi sóstó, és ott nagyméretű ház bérlése humanoid egyedek számára. Első Zimmer táblánál fék. Van ház óccsóért. Bulizni lehet, sőt! 2800 Ft/fő/éj sztem baráti.
Ház kivesz, lepakol, kocsiba be irány Siófok. Mi változott az utóbbi évben?
Semmi. Pár nyaralót felújítottak, az árakat renoválták.
Parttól egy utcára valami "sisa" kávézó. Négykor nyitnának csak , de szívesen kiszolgálnak bennünket. Kedves hely, keleti enteriőr és BABZSÁKOK. Col!
Fincsi a kávé. Árak. Latte Macchiato asszem 490.-, üdítő 350,- ásványvíz 280,- (pesti árak, sztem vállalható)Kicsi ücsörgés és mehetünk vissza a szállásra.
Többi szülinapos szép lassan megérkezik, HP előkerül, kicsi sör, kicsi HP, kicsi sör, HP, Bacardi cola, bacardi cola, bacardi cola, kaja, kaja, bacardi cola, bacardi cola, bacardi cola........
Szólj hozzá!
2007.07.26. 13:48
klÍÍÍÍÍÍÍÍ Ma!!!
Címkék: klíma
- Igaz, hogy reggel 9-től este 21.30-ig csinálták.
- Igaz, hogy még vissza kell jönniük szépészeti beavatkozásokra.
- Igaz, hogy picit több lett a számla vége mint terveztem.
- Igaz, hogy még kell egy villany-szerelő aki beköti a biztosítéktáblába a klímákat,
- Igaz, hogy a keletkező kondenzvíz kivezetése még nincs véglegesen megoldva és jelenleg vödörbe folyik
- Igaz, hogy olyan kosz van a lakásban, hogy 1 napig fogom takarítani
- Igaz, hogy hidegfront van, tehát nem is kellene a klíma
de végre van!!!
Most már nincs az a kánikula ami miatt abba kellene hagyni a munkát!
Szólj hozzá!
2007.07.24. 16:05
Ments meg uram!
Címkék: backup online carbonite adatmentés
Nagyon ötletes kis megoldást találtam ma az adatmentésre. Imhol egy weboldal
, a srácok azt találták ki, hogy évi 50 zöld hasúért cserébe korlátlan méretű on-line adatmentést csinálnak. Az oldal rém 1xü. A feltelepítendő program használatához sem kell atomfizikusnak lenni. Az egyetlen hibája a rendszernek, hogy csak Windows platformon működik (egyenlőre). Az oldal ígérete szerint keményen dolgoznak a Mac-es szoftveren is ami augusztusra várható.
Ingyenes 15 napos próbaverzió elérhető az oldalon.
Szólj hozzá!
2007.07.23. 18:02
Klíma
Címkék: klíma brico store genex
Reggel ébredvén még mindig éreztem a a hétvégi fáradtságot. Az újabb éjszakai allergia harc nem segített kipihennem magam cseppet sem. De mivel hétfő van, dolgozni meg kell, hogy legyen pénz életben maradni és élni meg kell, hogy dolgozhasson az ember hát rászántam magam a felkelésre.
A mai nap legizgalmasabb teendője a klímaberendezés beszerzése. Juhééé végre hűvös lesz és lehet majd dolgozni ahogy említettem az előbb. :-D
Végigböngészve a kínálatot amiket a megaszuperübergigamultik nyújtanak. Rá kellet döbbennem, hogy van egy csomó "nagynevű" elektronikai márka amikről még soha életemben nem hallottam. Lehet, hogy Kínában a REGAL, ALIEN, EURÓ SAY, DELTON ismerősen csengenek, én még sosem ezelőtt nem hallottam róluk.
Találtam egy másik GENEX fantázia nevű készüléket, ami viszont egy hangyányit ismerősnek tűnt. Utánanéztem a guglin és láss csodát kulturált weboldal . Fel is hívtam Őket, mert a fél internet azzal riogat a tecsós klímának nincs szervize, garanciája, a forgalmazó cég adatai farsak nem lehet Őket elérni. Na én megpróbáltam 3 csengés után kedves női hang, megnyugtatott, hogy bármely zöldkártyás (ez valami jogosítvány) klíma-szerelő beszerelheti, a 2 év garancia akkor is él.
Ez cool! Meg kellet keresnem azt a bricostore-t,ahol még van ilyen klíma. A csömöri áruház van hozzám a legközelebb, hívom az elektromos osztályt. 2 x 100 !!!!!! csengés után sem veszik fel. Hívom a központi számot, nônemû brico robot jelentkezik, közli, hogy minnyá felveszi valaki kis türelmet. 10 perc után elfogyott a türelem. Hívom megint elektronikai osztályt. Pár hívás után a vonal végén zilált hangú férfiegyed. Készletet nem lát, átkapcsol valahová. Megszakad. Hívom újra. Felveszi. Hívjam vissza 15-20 perc és addig utánanéz. Kb. fél óra múlva hívom újra. Minden OK mondja, van még, nem sok, de van! Menjek!
Megyek!
Kocsiban 50 fok. Húsz perc kocsikázás után megérkezem klímát megtalálom kocsira felrakom. Eladót keresem. Nincs. 5 perc alatt 6 ember kér tőlem segítséget, de mindnek ugyanazt tudom csak mondani, hogy nem ide tartozom. A hiba oka, piros pólóban mentem bricóba. A piros póló a vevőknél pedig rögtön az egyenruhát jelenti, még akkor is, ha teljes mell szélességben TIGER felirat van a pólómon ami sztem kicsit sem hasonlít a brico logóhoz.
Fizetek! Kérdik
- Törzskártyám van?
- Nincs!
- Akarok?
- Jó az nekem? -kérdezem
- Jó hát! Ezzel a vásárlással jogosult vagyok 3000 Ft értékű vásárlási utalványra!
- Ja akkor akarok!
Ekkor előkerül egy kis füzetecske, amit ki kellene tölteni. Semmi értelme csak a spammeléshez kell, meg hogy hova kell építeni a következő áruházat, honnan jönnek a birka vevők!
Klíma bepasszít a kocsiba, nagy gázzal robogok haza. Este jön a szerelő, zsákban hozza a hideget.
Nem jön!
Csak majd holnap után.
Még 1.5 nap kánikula. Király :-(