Drgreen és az Ő csodálatos világa!

2010 Január 31 Vasárnap

2010 Január 29. - 30. 

Eljött a nap, hogy elinduljak életem első egész hetes Snowboardozására méghozzá a síelők által oly kedvelt Franciaországba. Előre úgy terveztem, hogy viszek majd Babzsákokat is magammal, de sajnos logisztikai okok miatt ez nem volt megoldható. Így utólag valszeg el sem tudtuk volna vinni, mert nagyon tele volt mindkét busz csomagokkal. Igen, buszról írok mivel a nagyon drága saját kocsi helyett inkább a csoportos buszozást választottuk. Aki nem volt még busszal ilyen messze síelni ne sok jóra számítson azon kívül hogy mindig vannak jó fej útitársak a buszon akik alkoholos italokkal barátkoznak az idegenekkel. Így busszal egyhetes síbérlettel és szállással 59000 Ft-ba fájt az egy hét. Ehhez terveim szerint még egyszer ennyi költőpénz társul + a közös Tesco vásárlás, az utazási biztosítás és a saját bevásárlás is még uszkve 20.000 Ft. 

Este hét órára volt megbeszélve az indulás a Jászai mari térről amiből végül fél kilenc lett. Előzetes kalkulációk alapján 18-19 óra hosszú útra kell számítanunk. Kb. 4 óránként fogunk megállni fél-fél óra pihenőre. Az utóbbi pár nap többek között az utazás miatt és a váratlanul nagy megrendeléseimnek köszönhetően ( thx God! )nagyon kivette minden energiámat ezért jó esélyem volt rá, hogy tudok majd aludni a buszon. Hajnalban 2-3 órát majd reggel felé még 1-2 órát sikerült ebből realizálnom. Az elalvás lassan indult mivel nagyon jó volt a hangulat a busz hátsó traktusában ahol ültünk. Mi hatan indultunk neki ennek az útnak csak srácok (Zsolt, Tücsi, Kori, Gergő, Kék és Én), és hát van jó pár közös élményünk amiről órák hosszat tudunk sztorizni a többi utas nem kis örömére. Volt már vagy fél egy mire elcsendesedtünk.

 Fél tíz magasságában Torinótól 50 Km-re megálltunk egy pihenőnél ahol zseniális olasz Latte-t ihattam. Mivel Én még sosem voltam Olaszországban nagyon jó volt élőben részese lenni egy nagy forgalmú olasz kávézó hangulatának. Az olasz nyelv gyönyörű, imádom hallgatni. A közeljövőben tuti vissza jövök a csajommal Itáliába pár hétre csak úgy kirándulni.

Már csak két helyen álltunk meg mielőtt elértük célunkat Chamroussban. Az út nappal napsütésben nagyon szuper volt. Főleg a havas hegyek közti szerpentineket élveztem. Mondanom sem kell, hogy egyre jobban összekovácsolódtunk a körülöttünk ülő és amúgy szolid útitársainkkal. Szegénykéim nem gondolták, hogy milyen 6 idiótával hozta őket össze a sors. 16.30 körül érkeztünk meg de legalább 2 órát kellett várnunk mire megkapta mindenki a szoba kulcsát. Innen még 2 óra mire eljutottunk a szobáig. Sajnos ez a része kicsit rosszul volt megszervezve. A szervezők magunkra hagytak, a buszsofőrök stresszesek voltak amit tovább fokozott, hogy senki nem tudta melyik épület a miénk, és hogyan fogjuk megtalálni azt. Hogy hogy nem sikerült. Kell majd pár száz métert gyalogolnunk a felvonóig de annyi baj legyen. Az apartman nem túl nagy viszont modern és szép is. A kötelező welcome drink elfogyasztása után megvacsoráztunk megkaptuk a síbérleteket és barátkoztunk kicsit szomszédokkal is. Kék ekkorra már kiütötte magát így öten folytattuk tovább a bulizást a ha jól emlékszem "taknyos varjú" nevezetű apartmanba ahol újabb welcome drink várt ránk és néhány útitársunk. Kb. 1 órányi beszélgetés után elsőnek léptem le, mert már alig álltam a lábamon és végre ágyban akartam tudni magam.

Remélem pihentető alvásban lesz részem és holnap igazán szétcsúszhatom magam :) 

Képek is lesznek hamarosan!

Június 29. hétfő

A legidegesitöbb dolgok egyike Indonéziának, hogy minden reggel kakas kukorékolásra ébredünk. Mindenhol van kakas, ennek oka az lehet hogy az indonézek nagyon sok tojást esznek. Én nagyon rossz alvó vagyok sajnos, ezért ha valamire felébredek akkor nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudok visszaaludni. Itt Ubudon annyival volt rosszabb a helyzet, hogy a kakas pont a fejünknél lévő falnál tette a dolgált. Szóval ezt a kakas dolgot tudnám nagyon felejteni. Elég korán keltünk, kiültünk hát a teraszra, megreggelizni és kávézni. A szoba árában benne van a reggeli ami nem is rossz, tartalmaz kávét vagy teát, tojást kívánság szerint vagy banános palacsintát, toast kenyeret, lekvárt, vajat és gyümölcs salátát is. Banános palacsintát kértem, kávéval ami roppantul finom volt. Reggeli után gyors tusolás MELEG vízzel :) Eddigi utunk során minden egyes helyen kizárólag csak hideg vizes szállásaink voltak, ami nem is baj, mert ebben a nagy melegben nagyon frissítő a hideg zuhany. De ma 25 nap után kifejezetten jól esett a meleg víz. Lassacskán felébredtek útitársaink is. Megbeszéltük, hogy érdemes lenne robogót bérelnünk és bejárnunk a környéket. Házinéninek van is kiadó robogója, 700 forintért egy napra. Kibéreltünk két robogót és elindultunk felfedezni a városkát.
Első utunk a majom erdőbe vitt. A város közepén van egy majom rezervátum ahol nagyon szép környezetben él nagyon sok kis majom. A park nagyon szépen van megcsinálva, vannak indás fák olyanok amiken Tarzan is simán himbálózna fáról fára. Van patakocska, kis imahely, gyönyörű növények és igazi kalandpark a majmok részére. Eléggé paráztunk, hogy agresszívak lesznek a majmok, meg hogy majd ránk másznak, de mivel nem vettünk banánt ezért nem voltunk olyan érdekesek nekik. A majomerdő után elmentünk megnézni az igazi látványosságot. Ubud egy kézműves város, az út mellett hosszan egymás mellett kis boltocskák amikben minden féle kézzel készített dolgok vannak. A boltok mögött a hátsó udvarban pedig sok helyen ott készítik a tárgyakat. Vannak itt fafaragványok, lámpák, gyűrűk, nyakláncok, kő szobrok, bútorok, festmények meg még sok minden nagyon szép termék. Az egyik helyen ahol maszkokat meg fa hangszereket is készítettek improvizáltam egyet az eladó sráccal és nyomtunk egy fél perces kis koncertet a körülöttünk lévő boltosak nem kis örömére. Ubud maga a dzsungelben a tengerparttól pár tíz kilométerre található.
A városka körül pedig sok helyen rizsföldek vannak. Robogózás közben mi is megálltunk egy gyönyörű rizsföldnél, szokás szerint itt is lerohantak minket az árusok, a fotózás közben Melcsi mellé odaült egy igazi rizsszedő idős bácsi akiről később pár másodperc múlva kiderült, hogy persze némi aprópénz fejében tette és csak a turisták miatt öltötte fel a jelmezt. Tovább robogóztunk, megnéztünk egy templomot majd találtunk egy falucskát ahol a nők helyi viseletben libasorban egymás után a templom felé fejükön sok-sok kilónyi színes ételt vittek. Sajnos a templomba nem tudtunk bemenni de kiderítettük, hogy valami templom ünnep van. Ilyen ünnep minden faluban más más időpontban van. Nagyon érdekes volt látni hogy milyen mennyiségű ételt képesek elvinni a törékeny nők a fejükön meg hogy ezek az ételek micsoda színekben pompáznak. A templomünnep miatt kis kirakodóvásár is volt a közelben, ahol volt néhány kisebb étkezde is. Mivel kezdtünk éhesek is lenni leültünk enni. Kértük a szokásos Mae Gorenget, szakács bácsi nem jól beszélt angolul és mindenre csak bólintott. Az eredmény az lett, hogy egész mást kaptunk mint amit kértünk. Valami csirke leves volt, benne sok zöldség. A kaja amúgy jól nézett ki de sajnos nem nagyon ízlett egyikünknek sem, elégedetlenségünket tovább fokozta, hogy  jól levett minket a szakácsbácsi, horrorisztikus, 80.000 rúpiára ami legalább a duplája volt annak amit rendesen fizetnünk kellett volna. Innen tovább egy elefántos helyet kerestünk ami jól ki volt táblázva végig az úton. A hely egy igazi turistás műanyag felturbózott állatkert, naggggyon drága belépővel. Ezt most kihagytuk.
Elindultunk visszafelé az út melett találtunk egy satay árust és mivel Péteréknek még nem sikerült finom satayt találnunk és az előzö helyen sem laktunk jól megálltunk, hogy degeszre együk magunkat. Öt pálca csirke satay 100 forintba került ebből megettünk vagy 40-50 pálcát hozzá pedig rizst kaptunk nagyon érdekes formában, felkarikázva. Banánlevélbe volt csomagolva a rizs és úgy lett kifőzve majd a kifőzött rizst így már szeletelni lehetett. Hazafelé még egy helyen álltunk meg egy bazár nevű helyen ami nem ugyan azt jelentette mint nálunk. A helyiek elmondása szerint lesz valami szerencsejáték, kakasviadal, meg hajnalig tartó buli is. Várnak szeretettel minket este. Majd meglátjuk. Már késő délután volt mire elindultunk visszafelé a szállásunkra. Leraktuk a robogót, átöltöztünk és kimentünk sétálni, meg vacsizni. Péterék elmentek internetezni. Hála az égnek itt Ubudon is van Roti Bakar a finom csokoládés kenyér. Gyorsan bedobtunk egyet. Rátöltöttünk még a mobil kártyánkra, hogy haza tudjunk telefonálni. Pár percet beszéltem anyukámmal, mire Melcsihez került a telefon pont elfogyott az egyenleg. Hazafelé sétálva, Melcsi még csinált egy kis látványosságot az utcán sétálóknak. Megbotlott és feldobta a levegőbe az összes pénzünket ami a kezében volt, így generálva csodaszép pénzesőt. Egész haza úton ezen röhögtünk :)

Június 28. vasárnap

Az Algopyrin hatott, jól leizzasztott az éjjel és reggelre már egész jól lettem. Mikor felébredtem pirosas vörös fény szűrődőt be az ablakon. Éppen kelt fel a nap. Gyorsan ki az ágyból és már fotóztam is a napfelkeltét. Most hogy jobban lettem, lenne kedvem még maradni egy napot itt, de sajna már lezsíroztuk, hogy reggel megyünk vissza Balira. Nem nagyon volt mit összepakolni mert nem is nagyon pakoltunk szét, így könnyel kimentünk a hajóállomásra. Nyolckor indult a hajó vissza Bangsarba. Itt hagyjuk a Giliket. Kicsit szomorú voltam, hogy nem sznorkiztam itt, meg hogy a be és a kiszállást a csónakból nem számítva Meno-n nem is voltam vízben. A hajóban ránéztem az órámra, 8.15 volt eszembe jutottak a barátaink akiknek pont most van az esküvőjük Pesten. A mai napon fogadtak egymásnak örök hűséget és otthoni idő szerint 2.15 valószínűleg éppen nagyon buliznak az összes barátunkkal együtt. Sajnáljuk, hogy nem lehettünk ott, tuti nagy buli lehetett. Ezúton is SOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNUNK nektek :)
Bangsal-on a hirhedt kikötőn egész gyorsan átjutottunk, pár száz méterrel arrébb kellet várnunk a kisbuszokra maik tovább visznek Lembar-ra a kikötőbe. Míg vártuk a buszt és kajáltunk összehaverkodtunk az egyik helyi árus sráccal akinek adtunk egy fém 20 Ft-ost is. Tök sokat beszélgettünk vele. Elmondta, hogy szeret tanulni, de nincs pénze a továbbtanulásra. Láncokat, meg karkötőket árul de a turisták se nagyon veszik már. Kérdeztem van-e valami szakmája, de nincs. Akár igaz a története, akár nem azért elgondolkodtató, hogy ezeknek a fiataloknak nem sok esélyük van ebből a körforgásból kiszabadulni. Egy kis halászfaluból még Jakartába sem jutnak el., nemhogy külföldre. Itt nincsenek csili-villi helyek, munka sem sok van. Egész eddigi utunkon azt láttuk, hogy nagyon alacsony az átlagéletkor, sok a kisgyerek meg a fiatal, és kevés az idős, öreg ember. A fiatalok körében a mobilozás meg a motor tuningolás a menő dolog. Mindenki csinál valamit, turistázik, kereskedik, vagy földműves. Mindenki elmondja, hogy nincs pénzük, meg nem nagyon voltak még a szigeten kívül sehol. De valahogy elfogadják és nem szomorkodnak. Nem azon aggódnak, hogy mijük nincs, hanem annak örülnek, hogy mijük van. Nap, tenger, jó kaják. Bandáznak, viccelődnek és ennyi. Lehet mégis sokkal gazdagabbak mint mi.
Elindultunk hát keresztül Lombokon Lembar kikötő felé. Útközben átmentünk egy hegyen végig nagyon kemény és meredek szerpentinen. Az utunkat végig majmok szegélyezték, akik kajára vártak amit a helyiek adnak nekik. Nagyon sok majmot láttunk, érdekes volt. Leérve a hegyről, ameddig a szem ellát végig rizsföldek mellett mentünk. Néha egy egy városkán, falun is átmentünk. Videóztunk sokat, mert jó lesz visszanézni. A növényzet nagyon buja és minden olyan nagyon erősen színes. Mintha valaki Photoshopban utána állított volna a színeknek. Az út mellet banán fák meg kókusz pálmák nőnek és ez olyan természetes dolog mint nálunk az almafa vagy az akác.
Dél körül értünk a kikötőbe. A Mi buszunk volt az utolsó, a többiek már fél órája megérkeztek, és buli hangulatban voltak. Volt egy öt fős francia társaság, csak lányok, minden számot teli torokból énekeltek ami a rádióból szólt. Körülöttünk megint árusok és ez addig így esz amíg ki nem hajózunk. Még legalább egy óra volt mire elhagytuk a hajóval a partot is elindultunk Bali felé. A hajón nem sok érdekes történ csak annyi, hogy nagyon nagy hullámok között mentünk amik erősen dobálták a sok tíz tonnás kompot. Néha nagyon durván imbolygott a hajó. Öt kilométerre a parttól egyszer csak megálltunk, velünk együtt a környékünkön lévő összes hajó is és sötétedésig vártunk valamire, nem derült ki hogy mire csak volt vagy fél hét mire kikötöttünk. Mivel nem ugyan azzal a társasággal utaztunk a Péterékkel ezért Ők másik mikrobuszban folytatták az utat Ubud-ra mint mi. Most újra visszajött a szerencsénk, egy vadi új Suzuki APV kisbusz vitt minket meg még két utast Ubud-ra. Ez a típusú autó itt nagyon menő, minden második új busz ilyen. Valamilyen japán import lehet, de ez az első Suzuki amit Én is elfogadnék. Péterékkel megbeszéltük, hogy az Ubudi busz végállomáson találkozunk. Mi még nem, viszont Ők már voltak Ubudon, így Ők guidolnak majd bennünket. Mondanom sem kell, hogy mind két utazási iroda máshol teszi le az utasokat és, hogy Ubud-nak van vagy három központja. Mindegy hamar ránk találtak Péterék, sőt útközben még egy nagyon kellemes kis szállást is sikerült intézniük. Reggelivel 70.000-ért. Lepakolás után már csak vacsizni mentünk, egy szomszédos helyi kajáldába ahol kiettük Őket a csirke satay készletükből. Vacsi után alcsi, holnap megnézzük Ubudot ami állítólag csodaszép.

június 27. szombat


Egész jól sikerült a reggeli felkelés, 6.30-kor. Kicsit megint szarul éreztem magam. Valószínűleg a tegnapi szél az étteremben nem tett túl jót a még nem teljesen meggyógyult szervezetemnek és újra előjött a megfázásom. Éreztem, hogy hőemelkedésem van meg kicsit gyenge is vagyok. Összepakoltuk a maradékokat majd kimentünk reggelizni. A tegnapihoz hasonló volt a mai reggelink is. Kértem még 2 szelet toast kenyeret, mire közölték, hogy az nincs benne a reggeliben külön pénzért tud hozni. Ja akkor nem kell. Nem azért mert nincs rá pár ezer rúpiám, csak az elv. Ez nem vendéglátás, így nem lehet csinálni, de a jelek szerint mégis. Jellemzően a Giliken az emberek nem töltenek hónapokat max. csak pár napot. Olyan sűrűn cserélődnek a vendégek, hogy nem kell odafigyelni az igazi elégedettségre. Elég ha itt van fizet és megy. Azt az egyet nem gondolják végig rendesen, hogy ha nem elégedett a vendég nem jön vissza. Thaiföldre éveken keresztül visszajártunk nagyjából mindig ugyan oda,mert fontosak voltunk nekik, kedvesek voltak, arányban volt az ár a szolgáltatással és annak minőségével, de ide most nincs kedvünk visszajönni, pedig lehetne ez másképp is. De mivel mindig van és egy darabig lesz is aki a helyünkre jön így nem nagyon sajnálják ha nem megyünk vissza. Pár kép még a partról, majd fél nyolckor már a kikötőben voltunk. Tegnap azt mondták nekünk, hogy fejenként 30.000-ért visz át a kishajó Meno-ra. A jegypénztárnál már csak 20.000 volt, de mivel itt mindenki alkudozik ezért bedobtam a négyünknek 60.000-es ajánlatot. Mire a csóka kérdezte, miért alkudozom? Mondom mert mindenki alkudozik, és az árak is így vannak kitalálva. OK, akkor menjek máshova alkudozni. Jól van hever ne kapd fel a vizet csak adjál négy jegyet, hogy végre elmehessünk innen. Kilencre már Meno-n voltunk mind a négyen. Letettük a zsákokat meg a lányokat a kikötőben és Petivel ketten indultunk szállásnézőbe. Elég sokat gyalogoltunk és megnéztünk vagy hat szállást de 250.000 alatt nem volt kiadó szoba igaz találtunk nagyon helyes szállást 450.000-ért is, francia tulajdonossal. Visszamentünk a kikötőbe és elküldtük a lányokat a másik irányba, Ők is nézzenek körbe. Nekem muszáj volt  lepihennem, mert kezdtem nagyon szarul lenni. A lányok sem találtak semmi jót. Ami olcsó volt az nagyon rossz állapotban volt ami meg elfogadható lett volna az meg drága. Egy harmadik irányba megint a Peti meg Én mentünk ,de az eredmény ugyan az. Délben még mindig nem volt szállásunk. Két lehetőség kinálkozott. Első, vissza a 15.00-kor induló hajóval Trawanganra (részemről ez nem opció), Második, kiveszünk egy 250-es házat még picit le alkudjuk és holnap vissza Balira a meglévő jegyünkkel. Petiék is így döntöttek, maradunk ma itt, holnap meg vissza együtt Balira.
Lealkudtam a 250.000 + 10% "Áfa" reggeleivel, házat 200.000 Áfával, reggeli nélkűlre. A ház különben egyszerű, cölöpökön álló faház, banán levél palakkal, és nád szerű tetővel de pont a tengerparton van és a vízre néz. Igaz a fürdő ajtót nem lehet becsukni, de annyi baj legyen. A teraszunktól 5 méterre már a víz van. Ilyen szállást kerestem végig egész utunk során, és csak most sikerűlt. A Mi szállásunk már megvan, beraktuk ide mindegyikünk cuccát, majd tovább mentünk a többieknek szállást keresni. 450,000-es házat (áfával, reggelivel) lealkudtunk 300.000 (áfával, reggeli nélkűlre), már csak ennünk kellett. A kikötőnél volt egy hely, ahol az össze  turista összegyűlt enni, Mi is itt próbálkoztunk. Én banános Jaffle-t kértem, több helyen olvastam már az étlapon de nem tudtam mi az.  Mint utólag kiderült ez nem más mint a háromszög alakú toast sütőben sütött banános toast melegszendvics. Nagyon béna, de nem is voltam éhes ezért pont elég volt. A többiek sem ettek valami túl jót. Nincs nagy szerencsénk ezekkel a Gili szigetekkel. A nap további részét az ágyban töltöttem, nagyon lázasan. Négy óránként kapkodtam a Rubofent, meg tusoltam hideg vízzel de egész nap semmi hatása nem volt. A többiek sétáltak a parton, fürödtek a kristálytiszta vízben, gyűjtöttek még kagylókat, megvették Péteréknek a jegyet visszafelé, Balira, utána vacsizni is elmentek, hoztak nekem is grillen sült kukoricát, hagymát, meg zöldségeket, de nem kívántam enni. (ezt a kaját nagyon sajnálom mert biztosan isteni finom lehetett). Mire vissza jöttek addigra én hálózsákban teljesen becipzározva pólóban és szarongban feküdtem és rázott a hideg. Cudarul voltam, és nem akart múlni. Már azon gondolkodtam, hogy valahol az egyik utazótól bekaphattam ezt a sertésinfluenzát. Meg mi lesz velem itt az isten háta mögötti szigeten, ha szarabbúl leszek. Talán még orvos sincs, de ha van is ki tudja milyen gyógyszerei vannak, mennyire kezel félre esetleg. Továbbá lázasan hogyan fogok végigutazni holnap egy napot?  Petiéktől kaptunk Algopyrint ami remélem segít rajtam. Nagyon féltünk az éjszakától.....
 

június 26. péntek

Furcsa zajra és zenére ébredtünk reggel. Kinéztünk az ablakon, láttuk, hogy az ágy vége felé a házunk mögött közvetlenül ásnak a helyiek munka közben pedig szól a rádió. Akkor vettük csak észre hogy mögöttünk építkezés zajlik. Este a sötétben nem láttuk. Amúgy sem vagyok oda ezért a szállásért, de ez még rá tett egy lapáttal szó szerint. Megbeszéltük, hogy reggeli után körbenézünk milyen szállások vannak, hátha találunk jobbat, olcsóbbat a jelenleginél. Az ingyen reggeli nem volt valami nagy dobás. Kávé meg két szelet toast közé rántotta. Mindegy ingyen volt, és jól esett. Elindultunk hát szállást keresni. Végig a parton meg beljebb a falu részen is, de ami jó lett volna ott nem volt szabad hely, ahol lett volna hely azt meg nem akartuk. Így hát kénytelenek leszünk maradni a jelenlegi helyünkön. A szálláskeresés után kimentünk a partra megkeresni Juditot és Pétert, de a körűlbelülre leegyeztetett helyen nem voltak. Gondoltuk korán van még majd jönnek. Gili Trawangan tengerpartja csodaszép, a homok lisztszerűen finom és hó fehér. Hullámok éppen hogy van, bár az áramlat elég erős. A víz kristály tiszta igazi sznorkellingre kitalált hely. A szigetek körül nagyon sok a korall. Mellettünk volt két olasz srác, akiket már nagyon vártak a helyi 8 év körüli gyerekek. Később kiderült miért. A srácok fociztak a helyi kisgyerekekkel a homokban és közben minden félét baromkodtak. Fél olasz fél angol mondatokkal kommunikáltak egymással. Olyan sokat nevettünk rajtuk, hogy komolyan szórakoztató volt nézni Őket. Volt vagy egy óra délután mikor elindultunk ebédelni valamit és közben tovább kerestük útitársainkat. Találtunk egy jó kis warungot ebéd céljára, de sajnos nem volt olyan finom a kaja mint számítottuk. Ebéd után hazafelé vettünk Melcsinek egy Crocs papucs utánzatot 1000 Ft értékben, mert nagyon egyedi színe volt és pont jó is volt méretben. Ha nem bírja csak addig míg hazaérünk, akkor is megérte. Lepihentünk kicsikét a szobába majd fél három magasságában nekiindultunk körbejárni a szigetet.
Trawangan nem egy nagy sziget 3 km hosszú és 2 km széles. Pár óra alatt kényelmesen körbe lehet járni. Pár száz méter megtétele után egy gyönyörű elhagyatott partszakaszra leltünk ami telis-tele volt letört korall darabokkal meg kagylókkal. Rajtunk kívül nem volt itt senki csak egy helyi pecázott 20-30 méterre a vízben meg egy másik ment be mellettünk szigonypuskával a kezében. Sajnos kijönni nem láttuk pedig izgatott mit foghatott. A szigetnek kevesebb mint a 30% partrésze van beépítve a többi egyáltalán vagy nagyon elvétve van csak. Nagyon jó volt órákon át sétálgatni a meseszép tengerparton úgy, hogy jóformán senkivel nem találkoztunk. Néhány biciklis jött csak szembe velünk, hol a nyeregben ülve hajtották a bringát, hol a mély homok miatt tolniuk kellet azt. Mindhárom Gili szigeten mindössze három közlekedési mód van. Az egyik a lovas kocsi, kis termetű paci van befogva egy 4-6 személyes egyszerű kis kocsi elé, ami vagy turistákat szállít, vagy vizet, élelmet, építési anyagot, a másik eszköz a bicikli ami lakottabb részen jó választás mert döngölt az út de a sziget körül az említett mély homok miatt inkább csak tolható a harmadik lehetőség a gyaloglás. Olyan kicsik a szigetek, hogy sem motor sem autó nincs rajtuk. Ezt mindenképp előnyként említeném meg. Naplementére értünk körbe a szigeten. Melcsi eddig sosem látott fajtájú és méretű kagylókat gyűjtött össze amiknek nagyon örült, sőt Én még találtam neki gyűrű kagylót, amelynek a kialakulása teljes egészében egy gyűrűre hasonlít és még méretben is stimmel. Letusoltunk átöltöztünk és elindultunk vacsizni, séta közben pont arról beszélgettünk, hogy útitársaink biztosan leléptek egy másik szigetre azért nem találkoztunk velük, amikor egyszer csak majdnem pontosan a tegnapi találkozási ponton megint Ők vettek észre bennünket. Nagyon megörültünk egymásnak, kiderült, hogy pont elkerültük egymást a nap folyamán. A lényeg, hogy megint találkoztunk. Elmentünk együtt vacsorázni egy egészen kellemes helyre egy étterem tető teraszára. Mi nem voltunk éhesek, csak egy üveg Bintangot iszogattunk el ketten a Melcsivel. Az egyetlen hátránya a helynek, hogy nagyon fújt a szél, ami néha még talán jól is esett de folyamatosan zavaró volt. Kaja után még átmentünk hozzánk, vettünk sört meg csináltunk limonádét és sokáig beszélgettünk. A beszélgetés végére megállapodtunk, hogy másnap átmegyünk Gili Meno-ra, a szomszédos szigetre. Reggel fél 8-kor találkozunk a hajóállomáson. 
 

június 25. csütörtök

Fél hatkor egész jól sikerült felkelnünk. Gyors tusolás, maradékok összepakolása után már a ház előtt vártuk a kisbuszt ami pár perccel hat után meg is érkezett. Kután felvettünk három kanadai srácot akik talán pár órája hagyhatták abba a bulizást, mert nagyon szarul néztek ki és komoly pia szaguk volt még. Tíz perc után el is dőltek a srácok és végigaludták a másfél órás utat. Mi ébren voltunk végig és láttuk a napfelkeltét is. Az utunk a Pedang bay-i kikötőig végig rizsföldek mellett vitt. A kikötőben egy fél órát kellett várnunk, míg elindulhattunk a hajóhoz. Majd a hajónál is vártunk fél órát, hogy beszállhassunk és a hajón is vártunk több mint fél órát, hogy elinduljunk :) Itt nem kapkodnak el semmit. Minden a saját ütemében megy. A hajó elég nagy és elég öreg is. A kikötőben felíratták mindenkivel a nevét és a nemzetiségét, arra az esetre ha nem érnénk partot. Szép előjelek. A hajóra először a helyieket engedték, és csak utána mehettek a külföldiek. Majd utánunk jöttek az árusok. Pont mint a parton, percenként jött valaki valami mással majd pár perc múlva ugyan az megint, és megint és megint. Volt aki üdítőt árult, más rizst, aztán újságot, pólót. Egyszer csak elindultunk. Szerencsére egész jó helyet sikerült kiválasztanunk magunknak a legfelső fedélzeten elől. Volt szél, árnyék meg napsütés is, továbbá tökéletesen láttuk merre tartunk. Legalább öt órányi hajózás után érkeztünk meg Lembar kikötőbe, Lombok szigetén.

Kisbuszok hátizsákokkal
Ott kis buszok vártak minket, öreg jól kiszolgált japán kisbuszok amik egyenként 9 turistát képesek elvinni az összes csomagjukkal együtt. Mi jó helyre kerültünk a sofőr mellé előre. Bangsar-ig a másik kikötőig egy alkalommal álltunk meg az utazási cég központjában egy eligazításra ahol elmondták, hogy mennyire veszélyes hely a Bangsar-i kikötő és vigyázzunk, ne vegyünk semmit, ne fizessünk semmiért mert már minden szolgáltatás benne van az árban. Mondjuk ez korrekt dolog volt tőlük. Továbbá lehetőségünk volt a vissza útra nyitott jegyet venni ami azt jelenti, hogy bármikor felhasználhatjuk és több úti cél közül is választhatunk Balin. Az ára 175.000 ringit ami nem sokkal kevesebb mint amennyiért ide jöttünk, de érdemesnek láttuk megvenni, ki tudja a szigeten mennyi lesz ugyan ez a jegy. Valószínűleg drágább, mert nincs más lehetőség elhagyni a szigetet. Hát megvettük, így most már tuti a vissza utunk is Seminyak-ra. Bangsar kikötője nem tűnt félelmetesnek, olyan mint a többi kikötő. Sokkal nagyobb valamire számítottam, de ez csak egy kis álmos kikötőcske, ami csak akkor ébred fel ha hajó jön vagy megy. Itt is várnunk kellett szokás szerint. Többekkel haverkodni kezdtek a helyi srácok, de mi direkt passzívok voltunk mindössze egy Belga párral beszélgettünk akikkel a hajón ismerkedtünk meg és Ők is Gili-re mentek csak nem Trawangan-ra hanem Air-re. Egyszer csak szóltak, hogy itt a hajó mehetünk. Na ettől a pillanattól számítva még fél óra volt mire elhagytuk a partot és úton voltunk a szigetre.

Naplemente Trawangan mögött
Az előzetes várakozásokhoz képes természetesen késésben hat óra után értünk partot Gili Trawanganon ami a három Gili sziget közül a legnyüzsgőbb. Kiválasztottunk egy szállást a sziget északi oldalán ami elvileg olcsó, vannak kis kunyhóik csendes és itt lehet a legjobban sznorkizni. Egy kilométer a kikötőtől, de gondoltuk ez olyan messze van, hogy senki nem jön ide. Nagyon megszenvedtünk mire odaértünk, és persze hogy már nincsenek kunyhók, csak kő apartmanok, nem is a parton hanem kicsit beljebb és nem is 80.000 körül hanem 150.000-ért. Mi meg persze, hogy nem maradunk itt. Ennél sokkal jobbat szerettünk volna. A szomszédban lett volna egy csodaszép vízre néző bungaló 200.000-ért de nem akartunk ilyen sokat adni a szállásért, ezért hát vissza indultunk a kikötő felé és útközben az összes lehetséges szállást megnéztük. Lehangoló volt, hogy 150.000 alatt semmi nincs, sőt, alap a 3-400.000 rúpiás szállás. Hosszú és fárasztó gyaloglás után a meleg sötét estében végül egy 150.000-es nagyméretű ugyan de nagyon ízléstelen szállást választottunk. Mint mindenhol a szigeten itt is az ár tartalmazza a reggelit. Ez vigasztalt bennünket. Dühös voltam, hogy egy napnyi utazás után, sötétben érkeztünk meg, drága a szállás és még nem is érzem jól magam benne. Kiszolgáltatva éreztem magam ami az egyik legutálatosabb dolog a világon. Ledobtuk a táskákat és elmentünk körbenézni meg enni valamit. A rossz szerencsén egy kicsit megfordulni látszott mikor pár száz méter után hallva beszélgetésünket megszólítottak
- Ti magyarok vagytok? Tessék? kérdeztünk vissza mindketten, mivel eddig komplett ittlétünk alatt még nem hallottunk magyar szót, de még magyarokról sem hallottunk akik itt lennének utazóként. Sok helyen mi voltunk az első magyarok. Szóval Judittal és Péterrel fújt minket össze a Gili szele. Ők pár napja vannak itt Gili-n és egy héttel utánunk mennek majd vissza Budapestre. Nászútra jöttek szolidan, de hátizsákosan. Pár percet beszélgettünk és megállapodtunk, hogy másnap találkozunk a parton és beszélgetünk még egy csomót. Felvillanyozódva mentünk tovább megnézni a kajakínálatot, de ez nem a Mi világunk. A part tele van kedves hangulatos és közepesen vagy eléggé drága éttermekkel. Trendi fiúk, lányok ülnek és tengeri finomságokat eszegetnek. Keresnünk kellett hát valami hozzánk valót. Egy kis warung volt a főutcán de egy kicsit arrébb az úttól. Megnéztük az árakat rendben voltak, így leültünk. Nem telt el két perc mikor megint hozzánk szólt valaki, és a kérdés megint ugyan az. Magyarok vagyunk? Igen, mondtuk mosolyogva. A kérdező egy Jessica nevű 25 év körüli nagyon kedves lány akik Londonban él, már oda is született de tökéletesen beszél magyarul. Jelenleg hosszabb szabadságon van, egy évre nyakába kapta a világot és most éppen 4 hónapja itt van. Búvár oktatóként dolgozik amíg kedve tartja. Még egy hónapja van a tervezett egy évből, mielőtt visszamegy. Ő sem találkozott ez idáig magyarokkal ezért is örült meg nekünk nagyon. Vacsora közben és még egy kicsit utána is beszélgettünk és vele is abban maradtunk, hogy másnap összefutunk. Elindultunk hát vissza a szállásunkra, mert már alig láttunk az álmosságtól, mikor újra találkoztunk Judittal és Péterrel. Leültünk hozzájuk és egy órácskát még elbeszélgettünk, eddigi útjukról, a mienkről, meg Gili-ről is. Este tíz után kerültünk ágyba, nagyon fáradtan egy perc alatt el is aludtunk. Tartalmas kis nap volt a mai.

június 24 szerda

Megvettük a jegyet Gili-re. Sikerült lealkudnunk 180.000-re fejenként. Így holnap reggel 6.30-kor felvesznek bennünket a hotel előtt. Majd minibusz visz ki a hajóállomásra Pedang bay-ra. Onnan komppal visznek Lambarra, majd megint kisbusz Bangsal kikötőbe és onnan kis csónak Gili Trawangan-ra. Elvileg délután négyre már Gili-n vagyunk. A használt könyvesbolt felé vettük az irányt, ahol kinéztünk Melcsinek egy magyar könyvet még pár napja, mivel kiolvasta amit hozott. Valami Peter Strauss könyv, és 40.000 helyett 35.000-ért kaptuk meg. Legian felé vettük az irányt, a strandoláshoz. Útközben a parton sétálva láttunk egy éttermet ahol krétával volt kiírva a napi ajánlat.

Majdnem elájultunk mikor elolvastuk mi a napi menü. "Hungarian Gulasch with rice" tehát magyar gulyás rizzsel!!!!!!! Na ez nagyon kemény. Melcsi gondolta bemegy és elmagyarázza vagy még inkább főz nekik egy igazi magyar gulyást persze rizs nélkül. De aztán lebeszéltem róla. Nagyon vicces volt. Kivettünk két nyugágyat meg egy Buggy Board-ot. Ez olyasmi mint amin kiskorunkban úszni tanultunk, csak nagyobb, vastagabb és a csuklóra kell erősíteni a ráerősített madzagot, nehogy elvigye az óceán a boardot. Használni pedig úgy kell, hogy ráhasalva bemenni a parttól kicsit beljebb ahol már nagyobbak a hullámok, majd ráhasalni az egyik hullámra és kijönni vele míg lehet. Vicces és egyúttal fárasztó is de érdemes kipróbálni. Mindketten bohóckodtunk és az egy óra amennyire kibéreltük pont elégnek bizonyult. Az egyedüli baj ezzel a boarddal, hogy szivacsos a felülete és ha félmeztelenül használja a férfiember könnyen megtépázza a bimbókat, ahogy ez velem is történt. Mindkét bimbóm csúnyán odalett :) A délután további része pihenéssel telt.
Hat körül mentünk be a partról mert még be is kell pakolnunk, meg korán le is kellene feküdnünk. A szállásra érve egy levél várt minket. Az utazási irodás fickó volt itt és levélben megkért, hogy ne 6.30-ra hanem 6-ra készüljünk el, mert akkor fognak felvenni bennünket.
Gyorsan összepakoltunk, Melcsi elment a sarki nénihez venni vacsorát amit elhozott a szállásra, ott ettük meg. Megint nagyon finom volt. Kaja után még netezni szerettem volna, kicsit beszélni az irodával, mert ki tudja lesz-e netem a szigeten. Ahogy bejelentkeztem és rám csetelt a kolléganőm, hogy tudunk-e beszélni, abban a pillanatban megszakadt a net, mint kiderült lemerült az egyenlegem. Mivel váltani is el kellene mennem, hogy ne a szigeten kelljen akkor veszek feltöltőkártyát is. Egy jó órás séta után mindkettőt megoldottam. Visszatérve a szállásra sikeresen feltöltöttem a kártyát, de a netet nem tudtam aktiválni sehogy sem. Vissza kellet mennem a telefonos boltba segítségért, ahol közölték velem, hogy nem elég az egyenleg. 50.200 rúpia az egyenlegem és 50.000 az internet de ez nem elég. Ok akkor töltsünk még rá 20.000 rúpiát. Így már elég lett és be is aktiválódott a net. Vissza a szobába, már elmúlt kilenc is. Még gyorsan tudtunk beszélni az irodával, minden OK. Leegyeztettük, hogy küldenek utánunk 300 USD-t mert nagyon kifogyóban a készleteink. Kicsit sajnos alul terveztük a költségvetést, meg a repjegy Balira is többe került mint terveztük. Jövő héten pénteken érkeznek Balira a barátaink nászútra és Ők hozzák a pénzt. Amúgy is találkoznánk akkor minek küldjék ki a drága Western Unionnal.
Tizenegy körül sikerült ágyba kerülnöm, remélem elég lesz az alvás 5.30-ig.

június 23 kedd

Reggelire megint Dunkint kívántunk. Teljesen megőrjít minket ez a fánk, de már annyira rég óta vártuk, már hogy Dunkint együnk ezért minden lehetőséget megragadunk egy jó fánkozásra. A legközelebbi Dunkin talán nincs is túl messze, a főutcánk déli végén. Elég sokat mentünk de sehogy sem akaródzott rátalálni, így fogtunk egy taxit és elvitettük magunkat. A Dunkin, Kután a tengerparton van a legjobban felkapott szabad strand részen. Három fánk egy forró kávé sok tejjel az én rendelésem, míg Melcsi jegeskávét tojásos croiassantal kért. Megint hibátlan volt a reggeli de nem szabad 3 fánkot kérni mert nagyon sok. legközelebb kettővel beérem. A legnagyobb páros a Boston cream és a Bavarian. Kaja után hosszú séta várt ránk a parton visszafelé a délelőtti hőségben. Gondoltunk rá hogy hozunk fürdőrucit, de mivel olyan közelinek tűnt a Dunkin ezért otthon hagytuk a cuccot, majd kaja után visszamegyünk értük. Rossz döntés volt, most jól jönne. Mikor már úgy tűnt nem tudunk tovább sétálni a parti sétányon továbbá a főutca felé vezető út teljesen árnyékos, elindultunk arra. Elmentünk pár ausztrál bár meg a szokásos ruhás, nyakláncos, papucsos boltok mellett  elérkeztünk a főutcára ami további több száz ilyen bolt várt ránk hasonló sorrendben. Mivel időközben az összes pénzünket elköltöttük így egy fitying nélkül caplattunk vissza a szállásra. Gyors átöltözés után, vettünk magunkhoz egy kis pénzt és kimentünk a partra kicsit pihenni.

Julia a gyümölcsös néni

Kibéreltünk két napágyat egyenként 20-20.000 rúpiáért és ledőltünk. Én hangos könyvet hallgattam, már rég óta vártam, hogy elutazzunk és meghallgathassak egy párat a hangos könyv gyűjteményemből. A mai könyv a Kis Herceg. Melcsi pedig egyszerűen csak pirította tovább fehérnek már nem mondható bőrét. Kicsit el is szunyókáltam a napon így pár fejezet kiesett kis Herceg tündéri történetéből. Felébredtem és kicsit éhes voltam. Pont kapóra jött Júlia aki gyümölcsöket árult. ettünk tőle egy méz édes mangót 20.00 rúpiáért. Ő választotta ki nekünk, majd meg is pucolta és megvárta míg körbe eszem a magot majd azt elvitte magával, hogy nekem ne legyen vele bajom. Mielőtt elment még megesketett, hogy holnap, jön megint, csak tőle vegyünk ne mástól. Júlia el ne felejtsük. :) A mangó után fogtam magam és elindultam sortban ipodal a fülemben sétálni a bokáig érő vízben. Minden tengerparton ez nagyon közkedvelt tevékenység. Két előnye is van, az egyik, hogy megnézheti az ember milyen partszakaszok vannak a közelben, a másik pedig, hogy odafele az egyik oldalát süti a nap míg visszafelé a másikat és így szép ropogósra lehet sülni elől-hátul. A part Seminyak északi része felé telis-tele van szebbnél szebb üdülőkkel, partra néző villákkal. A part itt csendesebb, árusból itt sokkal kevesebb van. Lemenőben volt már a nap mikor visszaindultunk a szállásra. Útközben megkérdeztünk két utazásszervező irodát, hogy mennyiért vinnének el a Gili szigetekre. Előbb 250.000 majd 200.000 rúpiás árat kaptunk fejenként, a busz-hajó-busz-hajó kombinációra csak oda. Szeretnénk elmenni holnap, de mivel a mosodánk csak holnapra készül el ezért csak csütörtökön tudunk majd elindulni. Elég késő lett mire letusoltunk, és átöltöztünk ahhoz, hogy az utcánkban lévő három kerekű kocsiról üzemeltetett két asztalos egyszemélyes sokak által ajánlott "kifőzde" -ben vacsorázzunk. A hely európai szemmel nagyon durva, egy kis utca meg egy sikátor sarkán áll egy egyszerű 3 kerekű fakocsi, körülötte a főzéshez szükséges, eszközök, és hozzávalók, 2 összecsukható asztal és pár kisszék. Ide járnak a környékbeli bárokból az alkalmazottak enni. A néni este hét körül nyit kis és kb. hajnal kettőig főzőcskézik. A mai vacsoránkat három, a közeli meleg bárban hoszteszként és go-go táncosként dolgozó fiúval osztottuk meg. Nagyon jó fejek voltak. Kérdezgettek, bennünket, Mi is őket. Segítettek a kajával, szóltak a néninek mikor elfelejtette az Én rendelésemet. Nagyon aranyosak voltak, jót beszélgettünk velük. Vacsi után elindultunk a Piac felé. Útközben megálltunk pénzt váltani. Az egyik helyen 1.489.500 kínáltak 100 Euróért, ezzel szemben máshol 1.469.000 láttunk maximum) Miközben néztük a táblát és beszélgettünk, hogy itt kéne beváltani, mert plusz húsz ezret kapunk, jött is a csávó hogy OK-OK menjünk be. Kérdeztem van váltási költség? (comisson) neeem nincs, mondja. OK akkor váltsunk be 100 EUR-t. Rendben hívja a főnökét. Az ember nem volt túl bizalomgerjesztő de hát sok helyi nem az, a főnöke meg végképp. Véresek voltak a szemei tuti valamilyen kábítószer hatása alatt állt. Elővett egy csomó 20.000-est és el kezdte tízesével letenni az asztalra. Én pedig elkezdtem átszámolni a kötegeket. Melcsi számolta velem, a kis csávó meg folyamatosan beszélt a hozzánk. Idegesítő volt mert rossz érzéseim voltak. Leszámoltuk az 1.500.000, mire a főnök visszavette a pénzt, hogy megszámolja még egyszer. Végig pörgette de közben a másik kért tőlünk 500 rúpiát, mert nem tudnak visszaadni. Rendben minden OK, mehetünk. Köszi-köszi, helló-helló. Pár lépés után mondtam a Melcsinek, hogy Te számoljuk már át a pénzt mert gyanúsak voltak a srácok. Mondanom sem kell, mindössze 1.080.000 rúpia volt nálunk. Gyorsan vissza, mondom nem OK így srácok. Meg voltak lepődve, hogy vissza jöttünk, de ott volt a többi húszezres az asztalon. Kézbe vette a pénzt és a számológépen beütötte, hogy 1.489.500 mínusz 12%, kérdem mi az, mondja comisson. Figyelj haver ne szórakozz velem, azt mondtátok, hogy nincs. OK akkor itt a két 50-es Euró amit adtam. De azokat is a pult alól adta. Na basszus, mi van ha itt van az átbaszás és az euró hamis. De bántam, hogy bejöttünk ide. Próbáltam a fénynél megnézni, a vízjelet, meg a hologramot. De azért olyan sokszor nem volt még 50-es euró a kezemben, hogy tutira megmondjam, hogy jó-e. Reméljük az, így elmentünk. Nagyon idegesek voltunk mind ketten. Kerestünk egy másik pénzváltót, ami olyan rendes igazi pénzváltó nem olyan egyszerű kis sufni mint ahol voltunk. 1.455.000-t kaptunk a 100 Euróért, de hál istennek nem volt baj.

Roti akármi
A nagy sokk után még kisétáltunk a piacra Roti akármit enni. Tegnap kerültünk kapcsoltba ezzel az édességgel ami fura ugyan de nagyon finom. Szóval úgy készül, hogy fognak egy fél kiló körüli héj nélküli téglatest formájú toast szerű kenyeret. Hosszában háromba szelik és beleteszik a kért ízesítést. Mi csokisat kértünk ami azt jelenti, hogy csokoládé tortabevonót amit otthon díszítésre használnak a sütikhez tesznek a kenyérbe, majd forró vaslapon vajat tesznek alá és minden oldalát megpirítják. Ha elkészült 4-5 darabba vágják és csomagolják és kész. Az ára kemény 7.000 rúpia. Folyamatosan bennünk volt még az ideg a pénzváltó miatt, miközben sétáltunk azon az úton ahol első nap eltévedtünk. Most okosabbak voltunk, kisétáltunk a tengerpartra és a sötétben sétáltunk vissza végig a vízben. Az egyik legnagyobb dolog éjszaka a tengerparton sétálni, mezítláb, úgy hogy a hullámok csapdossák a lábunkat.

június 22 hétfő

Ma sajnos lázasan ébredtem, pedig az éjjel is vettem be rubofent. A mai napot sajna kénytelen leszek az ágyban meg a szobában eltölteni. Melcsi reggel elment a szupermarketbe bevásárolni, reggelit, meg a gyógyszertárba valami coldrex szerűt venni nekem. Továbbá nagyon aranyos volt mert vett nekem helyi újságot. Jól le alkudta :) Fogalmam sincs hogyan mikor rá van nyomtatva az ára, de neki sikerült. Épp elkezdtem olvasni mikor rájöttem, hogy az újság indonézül van írva és nem angolul, így csak a képeket meg hirdetéseket tudtam megnézegetni. Sajnos a mára tervezett jogosítvány elintézését is el kell halasztanunk. Nem nagyon akaródzik összehozni ezt a jogsit. A délután folyamán Melcsi ki ment a partra napozni, minek ült volna mellettem.
Kora este kisétáltunk vacsorázni, ami után már sokkal jobban éreztem magam, még az is lehet, hogy holnapra már semmi bajom sem lesz :)

június 21 vasárnap

Éjszaka bekapcsoltuk a klímát, ha már van. Próbáltam vigyázni, hogy ne csutkán menjen. 28 fok körüli levegőt fújt de ez is elég volt ahhoz, hogy megfázzak. Sose idáig még nem sikerült megfáznom klímától, pedig volt részünk benne Thaiföldön is többször. Reggel még nem voltak tünetek, csak, hogy a bal fülem egy kicsit fájdogál. Gondoltam elaludtam. Házigazdánk egyik alkalmazottja Pudu készített nekünk reggelit ami 4 szelet pirítóst, hozzá margarint és 4 mini banánt jelentett. Sajna kávé nincs majd talán holnap. Nem baj megettük, finom volt, pont jó hogy elinduljunk kávézni. Mielőtt elindultunk volna még beszéltünk a házigazdánkkal, hogy szeretnék robogót bérelni és hogy mennyire para a jogsi hiánya itt. Hát eléggé az, de nem baj Hétfőn elmegyünk együtt a rendőrségre segít nekem megcsináltatni a jogsit ami 30 napig érvényes. Árban úgy tudja hogy olyan 350.000 rúpia + a transzport a rendőrségre még kb. 50.000. Az útikönyvünkben 150.000 szerepel és ez így több mint a duplája. Nincs mit tenni robogó nélkül vagy elkopik a lábunk, vagy taxiznunk kell sokat. Akkor holnap megyünk elintézzük.
A fő utcán indultunk el, de most déli irányban, megnézzük arra mi van. A milliónyi üzleten kívül semmi az ég világon. Az első lehetséges letérőnél lefordultunk a part felé, mert már nagyon untuk a sok boltot. Végül a parton egy olasz étteremben tudtunk főzött kávét inni. Nem volt rossz. A kávé után kisbolt, majd irány a part.

Seminyak partja olyan mint minden délkelet ázsiai tengerpart. A nagybátyám szerint minden tengerpart egyforma és ha lesarkítjuk a dolgokat akkor igaza van. Hotelek, nyugágyak, pálmafák, tenger, homok. Szóval Seminyak egyben különbözik társaitól, hogy itt fekete a homok. Felületesen megvizsgálva sötét barna olyan mint otthon a "vizes" homok, de kicsit mélyebben tényleg fekete. A napsugárban pedig annyira csillog mint egy diszkógömb. Szóval érdekes. Béreltünk két napágyat 20-20000 rúpiáért, és egész nap a parton hevertünk, meg néha azért bementünk fürdeni is. Kora délutánra már túl voltam az 50. tüsszentésemen és már vagy 3 csomag pzs-t elhasználtam. Mivel nem éreztem rossznak a közérzetemet ezért allergiára gyanakodtam. Este a tengerpart után elmentünk egy gyógyszertárba, vettünk orrcseppet meg tablettát is.
Napközben a parton egy éttermi kalauzban kinéztem, hogy van indiai étterem kettő is Seminyakon. Mivel Kuala Lumpur óta nem ettünk jó indiai kenyeret ezért felkerestük az egyik éttermet. Sajna nem volt szabad asztal ezért megnéztük a hozzánk közelebb esőt. Ebben az étteremben minden vasárnap este "buffet" van ami azt jelenti, hogy bizonyos ételekből 66.000 rúpia/fő árért annyit eszel amennyit tudsz. Mi mégsem ezt választottuk, hanem A la cart rendeltünk, Rotit, purit, naant, meg hozzá Curry csirkét. Nem voltunk még két különböző országban ahol ugyan azokat a mártogatókat kaptuk volna a kenyerek mellé. Egyedül Szingapúr és Malajzia között véltünk felfedezni hasonlóságot viszont itt a kenyerek különböztek. Jól belaktunk összesen 120.000 rúpiából ami a jelen utunk során komoly kis tételnek mondható. Mindegy egyszer élünk, finom volt :)
Visszatérve a szobába Melcsi diagnosztizálta a lázamat, így desszertként még bedobhattam egy rubofent és mentem az ágyba kifeküdni a megfázást.

Június 20 szombat

Elérkezett hát a nap, hogy elhagyjuk Uluwatut. Az első napon nagyon nem szerettük a helyet és még mindig furcsálljuk ezt a falusi hangulatot ami itt van, de a végén nagyon megszerettük. Van egy olyan érzésem, hogy jövünk mi még Uluwatura :)
Reggel megjött a sofőr (a szállásadónk valamilyen rokonának a rokona, saját bemoval) megbeszélni a részleteket az elmenetellel kapcsolatban. Abban maradtunk, hogy kettőre jöjjön vissza addig kell visszavinnünk a robogót, meg addigra össze is pakolunk. 150.000 Rúpiában állapodtunk meg, Seminyakra az általunk preferált szállás utcájába. Gyorsan összepakoltunk nagyjából, már csak apróságok legyenek ha visszajövünk az elindulás előtt. Elmentünk még reggelizni, uluwatu-uluwatu partra, hogy még egyszer megcsodáljuk a kilátást, a hullámokat, meg a szörfösöket. Napok óta hamburgerre vágytam, ezért Én azt kértem, Melcsi pedig Club szendvicset. Érdekes módon Én otthon nem nagyon találkoztam nagyjából sehol ezzel a típusú szendviccsel, otthon, pedig biztos mindenki szeretné. Három szelet pirított toast kenyér közé vannak beletéve a sonka, sajt, paradicsom, sült tojás, saláta, majonéz, bacon. Majd az összeállított két szendvicset középen ketté vágják így kapunk négy háromszög szendvicset. Van ahol fogpiszkálóval összetűzik a háromszögeket, hogy ne essenek szét. Hát kb. ennyi, de ez nagyon finom. A reggelit Melcsi egy dinnye shakkel én meg banános smoothis-al (Banán turmix vanília fagyival) öblítettem le. Visszavittük a robogót, nem volt gond. Majd hazasétáltunk. Otthon befejeztük a pakolást, beszélgettünk egy keveset még Uluwaturól, aztán el is indultunk.
Sofőrünk bemoja nem volt egy mai darab amivel még nem is lett volna semmi gond ellenben a kipuffogója na az lukas volt. Az ajtó, ablak nyitva, olyan hangos volt a gépszörny, hogy majdnem megsüketültünk mire a másfél órás út végére értünk. Seminyak-ra Kutan keresztül vezet az út, végül is Kuta külső "nyugisabb" része. A forgalomból, meg a boltokból nekünk nagyon durván zajosnak tűnt, főleg, hogy konkrétan a falusi csendből jövünk. A tengerpartnál szálltunk ki. Az a bevált szokásunk ilyenkor, hogy Melcsit ott hagyom a hátizsákokkal valahol, pl. egy bolt előtt én meg elindulok szállást keresni. Jellemzően kevesebb mint fél órán belül mindig találunk szállást. A Lonely Planet-ben úgy olvastam, hogy itt találunk olcsó szállásokat olyan 70.000 Rúpia körül, ehhez képest az út szélén utasra váró taxis azt mondta itt Én nem találok csak 3-400.000-ért. Sokadik utazás után már nyugodtan legyintek rájuk, hogy kösz a semmit. A következő 100 méteren belül több kedvező ajánlatot és címet is kapunk a mi árkategóriánkban de amit megnézünk az telt házas. Pár méter múlva egy mosodás kislány szólít le, hogy ha szoba kell Ő tud. A bátyja most nyitja meg a szállást. Elvisz megmutatja, nincs messze. Elvitt motorral a 200 méterre lévő kis utcában található 95%-ban kész hat szobás  kis csodahelyes apartman. A tulajt Gustinak hívják, (nem-nem magyar, itt is van ilyen név, hogy Gusti) Jó fej csóka, 70.000-ben meg is állapodunk a ventilátoros szobára. Sőt még ingyen el is hoznak minket kocsival, hogy ne kelljen cipelni a zsákokat. Kell egy óra, míg kitakarítják a szobánkat addig pakoljunk le egy légkondisban, Melinda megkérdezteti velem, hogy nem lehetne, hogy ebben maradjunk ugyan ennyiért? De miért ne! Mi vagyunk az első vendégek, ennek Gusti és Mi is nagyon örülünk. A szállás tényleg I. osztályú, bárhol a világon megállná a helyét, nagy szoba, nagy francia ágy, szép fürdő, közepes méretű terasz, indonéz karosszékekkel , meg rattán kétszemélyes kanapéval. 1400 Forintért mi kell még? Öt óra körül indulunk el vacsizni, meg bejárni a környéket. Seminyak is olyan mint a többi Bali nyaralóhely, van egy hosszú főutcája, meg egy tengerpartja. A főutca csordulásig boltokkal, a közlekedés iszonyatos, olyasmi mint nálunk a körút este 6 körül, csak adjatok hozzá még 2000 db robogót, meg vegyétek bele, hogy itt minden taxis ha potenciális utast (tehát sétáló fehér embert) lát dudál, egyet-kettőt-hármat. Hogy felhívja figyelmet magára hátha nem vennénk észre a bili kék autót, rajta sárga világító taxi felirattal. Szóval elviselhetetlen ami itt megy. Végig caplatunk északi irányba a főutcán, az utunk végén pedig a helyi zöldség piac vár minket amolyan oázisként. Itt vacsorázunk eddigi kint létünk alatt a legolcsóbban. A két adag Mae Goreng, 18000 rúpia hozzá egy dinnye shake még 5000 (összesen 460 forint). Az adag bőséges, a kaja isteni. Körbejárjuk a piacot és úgy döntünk, hogy veszünk lime-ot és csinálunk otthon limonádét belőle. Otthon méregdrága itt pedig 140 Ft. körül van egy kiló. Veszünk még hozzá helyi narancsot is ami kívülről olyasmi mint a lime, sötét zöld színű csak méretében nagyobb, az íze pedig közelebb van a mandarinhoz mint a narancshoz. Finom édes. Tovább sétálunk a part felé vezető úton ami kacskaringózik jobbra, balra. Beugrunk egy nagyobbacska közért szerű boltba, hogy vegyünk kancsót, meg cukrot a limonádéhoz. Üzletek, szállodák, mellet megyünk el mire ránk sötétedik. Mi csak megyünk, megyünk abban a hitben, hogy nemsokára hazaérünk. Szomorúan vesszük észre, hogy ismeretlen okból de pont az ellenkező irányba haladunk és csak távolodunk a szállásunktól. Nincs mese fogunk egy taxit és visszavitetjük magunkat a szállással szemben lévő mosodába, mert annak a papírján rajta a cím és csak ezt tudjuk. :D
A fárasztó nap után még kiültünk a teraszra elfogyasztottuk az altató Bintang-ot, aztán még megnéztünk egy-két részt a Lostból, lassan a végére is érünk.

Június 19 péntek


Az éjszakáink az utóbbi estéken izgalmasra sikeredtek, de csak most írok róla. Az van, hogy van egy albérlőnk méghozzá egy elég nagy testű gyík -féle. Még mielőtt túlzottan megijednétek még nem találkoztunk csak halljuk Őt. A tetőn mászkál vagy éppen vadászik. És tisztán hallatszik ahogy ide oda rohangál, sőt még az is amikor oda csapja a farkát. Na erre ébredni éjjel, komoly para. Sosem tudjuk, hogy hol van, a fürdőben, a tetőn, vagy benn a házban (na jó ez utóbbi talán valószínűtlen egy kőházban csukott ajtó-ablaknál) vagy mikor szakad be az amúgy nagyon puritán farost mennyezetünk. Tegnap este elkezdtem a párnát a plafonhoz dobálni, és így Én leptem meg gyíkuraságot. Nem is nagyon mocorgott az éjjel. :D

Ma további felfedezésekre indultunk a sziget déli-dél keleti régiójába. Hallottunk már sokat Nusa Duáról, gondoltuk ma megnézzük. Legalább egy órát kellet motorozzunk, hogy eljussunk oda. Nusa Dua Dreamland-hez hasonló csak még nagyobb luxus üdülő komplexum. Egy külön világ. Minden szimmetrikus, minden olyan műanyag. Persze a gazdag felső vezetőknek és B. nejeiknek nem is kell más, csak steril, nyugodt, tiszta és Hollywood szerű álomnyaralás. Na ez olyan. Nem mondom, hogy nem szép sőt azt sem, hogy ne töltenék itt el 1-2 hetet (na jó egyet) egyszer pár év múlva a családommal, gyerekekkel, mikor már kinőttem a hátzsákozásból. De most még nem ez érdekel. Sokkal inkább a helyiek, ahogy élnek, amit esznek. Robogóval bejárni, megnézni mindent. Kicsit kalandozni, ez való nekem. Körbenéztünk a parton is, de annyira nem volt semmilyen. Éppen apály volt emiatt vagy kétszáz métert visszahúzódott a víz és csak a nagy homokos placc volt látható. Az egyedüli élményünk ami ide köthető, az Ananász fa meg a kakaó fa és annak gyümölcse. Mikor összeszedtük, nem is tudtuk mi az. Másnap a szállásunkon a kávés/bódés néni csodálkozott rá, hogy mink van és Ő mondta, hogy ez Kakaó.

Ananász fa





Tovább mentünk még ezen a félsziget nyúlványon Benoa felé de semmi érdekeset, nem láttunk. Van egy nagy főutca az egyik oldalán üzletek a másik a part felőlin pedig hulla gazdag szállodák. Jóformán meg sem álltunk. A part sem volt szép. Ez nem a Mi világunk. Nusa Duán a KFC-ben ebédeltünk. Ha már elért ide a globalizáció használjuk ki. A legérdekesebb, hogy itt Indonéziában a KFC-ben nem krumplit kapsz a csirke mellé, hanem rizst ami úgy be van csomagolva mint a mekiben egy hamburger. Ráadásul sticky rice (ragadós rizs) rizs így akár haraphatod mint a hamburgert. Vicces.
A délutánt a Dreamland-en töltöttük, de most okulva a tegnapiakból a homokos partszakaszon voltunk nem a szikláson. Fél ötkor indultunk vissza a szállásra, mert el szerettünk volna menni a 6-kor kezdődő Kecak dance-re. Ez a leghíresebb Indonéz folklór dolog. És itt Uluwatun van az a templom ahová minden Balira érkező turista eljön megnézni a műsort.
Pontban 6-ra meg is érkeztünk, de rohannunk kellett, hogy nehogy lemaradjunk. Az egyik boltos néni szaladt velünk és guidolt bennünket, hogy merre kell mennünk, meg hogy vigyázzak a szemüvegemre mert lekaphatják a majmok akik itt élnek a templomban. Megvettük a belépőt a templomba 3000/fő, majd a műsorra is 50.000/fő és még parkolást is fizettünk a motornak 3000 Rúpia. Ennyiért nagyon jónak kell lennie. Mire bementünk a "színházba" ami egy körülbelül 10 sor magas kör alakú 20 méter átmérőjű nem is tudom minek nevezzem hely. Telis-tele emberekkel. Nagyon jó helyünk volt az első 10 percben amíg egy nagydarab német-vagy svéd nőt nem ültettek elénk. Fontos infó!! Ha bárki ide szándékozik jönni, korán jöjjön egyrészt lássa a templomot (amit mi nem) másrészt a naplementét (sajna ez is kimaradt) harmadrészt hogy a karéjon legyen helye ahová nem ül elé senki. Az előadás kezdete után is folyamatosan hozzák és ültetik le a későn jövőket. Szerintem még soha senkinek nem mondták, hogy nem fér el. A táncosok köré, mögé is ültettek embereket. Csordulásig tele a hely.
A padló szintjén ültünk, előttünk kör alakban félmeztelenül Indonéz szoknyában a "táncosok" akik ülve táncoltak és énekeltek. Volt még egy két szereplő, hogy kerek legyen a történet is ehhez kaptunk egy angol nyelvű leírást, amiből megtudhattuk, hogy ki kicsoda és mi a cselekmény. Nagyon jó volt, jól éreztük magunkat teljesen megérte eljönni. Aki Balira jön annak tényleg kötelező!
Kifelé menet persze hogy ott várt minket az árus, hogy vegyünk nála valamit. Ha már olyan rendes volt egy karkötőt vettünk meg adtunk némi borravalót is csak minél hamarabb szabadulhassunk. Komolyan mondom vásárlás mániában szenvedőknek receptre írnám terápia jelleggel Balit. Mondjuk egy hónap Kuta. Az első pár napban még örömmel vásárolna mindegyik aztán már a pokolba kívánná az összes árust és eszébe nem jutna venni valamit. Szerintem hatásos lenne.

Felpattantunk a robogóra és már indulnánk is vacsorázni ha éppenséggel nem lenne lapos a gumink. (Laci barátunk kétszer is megtapasztalta Thaiföldön milyen is a defekt) de nekünk idáig nem volt benne részünk. Mondanom sem kell, 8 elmúlt, minden sötét, 3 km a legközelebbi szerelő. Elmentem egyedül vigyázva, hogy a külső guminak legalább ne legyen nagyobb baja. A szervizben felfújták, de hallhatóan eresztett. Nem volt választás, csere. 100.000 Rúpia. Az idegesít, hogy napközben megúsztam volna 40.000-ből sem de tudták, hogy éjjel úgy sem tudok mit csinálni. Ez van beszívtam. A másik bosszantó az volt, hogy nem szög vagy ilyen nem is szúrta ki senki hanem elfáradt a gumi öreg volt már. És mivel a bérlős felhívta figyelmem rá, hogy a gumi az én saram nem volt mit tenni megajándékoztam Őt egy új belsővel. Fél óra alatt megvolt a csere, mehettünk vacsizni a bódé kajáldába. Legalább ettünk egy finomat. Hazamentünk, mert holnap megyünk tovább Seminyakra és még össze is kell pakolnunk.
 

június 18 csütörtök

Az esti internetezéskor a Google Earth-ön megnéztük, hol is vagyunk. Nagyon szépen kirajzolta a térkép kis utakat is. Komolyan mondom, hogy hihetetlen könnyű utazni, meg tartani a kapcsolatot az otthoniakkal, az internet elterjedése és a technika fejlődése óta. Régen emlékszem egy bulgáriai vagy egy NDK-s nyaralás komolyan elvágott bennünket Magyarországtól. A kin létünk alatt jóformán semmit sem tudtunk róla, mi történik otthon. A családdal ismerősökkel sem tudtunk beszélni, csak feldobtunk egy képeslapot és kész. Amióta van mobiltelefon már sokkal könnyebb de mióta net is van azóta meg hatványozottan egyszerűbb és olcsóbb is minden. Arról nem is beszélve, hogy mindennek utána tudunk nézni a net segítségével. Menetrendek, árak, városok, szállások. Egy laptoppal meg egy bankkártyával már nincs lehetetlen. Mi lesz pár év múlva?

Szóval jól meg néztük a félszigetet ahol vagyunk és elmentünk megkeresni a rejtett partokat. Először kis segítséggel ugyan de megtaláltuk a Nyang-Nyang partra vezető utat. Egy darabig tudtunk rajta motorral menni, majd le kellett tennünk a járgányt mert járhatatlanná vált az út. Gyalog mentünk hát tovább. Pár száz méter múlva elértük a partot. Egy szikla tetején álltunk 100-150 méterrel a part felett. Alattunk a teljesen kihalt és csodaszép part. Ez volt utunk legdélebbi pontja. A szikláról a távolba tekintve nem is olyan messze (kb. 1000 km) már Ausztrália partjai vannak. Egy nagyobb levegővel talán el is tudtunk volna úszni odáig :) A legdélebbi pontunk GPS koordinátái: 8°50'16.22"D    115°05'41.15"K
Miközben néztük a partot az egyszerű három helyi emberke akik itt voltak hirtelen nyakláncokkal meg pólókkal kezdtek felénk jönni. Olyan volt mint valami 80-as évekbeli zombi film. Hozták a szajrét, mutogatták, és már kötözték a Melcsi csuklójára a karkötőt. Frankón nem hiszem, el. Erre a partra szerintem rajtunk kívül még két hasonló pár tévedhetett ide ezen a héten vagy talán a hónapban. Teljesen kihalt minden. Még a környéken sincsen semmi. De ezek itt vannak és várnak. Kiborító. Végül, csak Karma, meg a jövőbeni szerencsénk miatt meg mert nagyon szomjasak voltunk vettünk tőlük egy üveg ásványvizet. Majd gyorsan leléptünk. Gondoljátok el, hogy felmentek a párotokkal az ürömi kilátóba megnézni, hogy milyen szép Budapest, egyszer csak lerohannak hárman, piros paprikát, matyó hímzést, megy betyár kalapot árulva. A frász kivert volna benneteket is.

Az úton amin mentünk tovább volt még egy látványosság ez pedig a Tirtha Wedding Chapel. A neten már belefutottam a képeibe, itt az ideje, hogy megnézzük. Meg úgy is megígértem a Melcsinek, hogy a világ túl végén egy szikla szélén fogom feleségül venni, na ez pont ilyen hely. Az oda vezető mellékút mellett helyi házikók, marhák, meg olyan falu feeling kísért végig. Gondolom milyen romantikus lehet mikor viszik a menyasszonyt a kápolnába, élete legszebb napján és egy ilyen hogy is mondjam egyszerű környék mellet mennek el. Mindegy. Biztonsági őrök fogadtak a bejáratnál kérték a nevem, majd beengedtek és leültettek bennünket. Na ez nem olyan bejövünk körbenézünk elmegyünk dolog lesz. Nem is, pár perc múlva megérkezett a Mi saját wedding assistant-unk (esküvői segítőnk) Bernadett. Nagyon kedves hölgy elmondta, hogy éppen esküvőjük van ezért picit várnunk kell mielőtt körbe vezet bennünket, addig átbeszélhetjük a részleteket, mit is szeretnénk. Hát a leg alapabb csomag az 2700 USD, de ebbe még nincs benne a ruhabérlés, a fotós, csak kb. a szertartás, a keresztény pap, egy oklevél, zenészek, koszorús lányok meg fiúk. Hogy az itt kötött házasságunkat otthon is elfogadják ahhoz plusz 500 USD-t kell leperkálni. Egy komolyabb lagzi, mindennel 5000 USD felett van. Nem kétlem, hogy megéri az árát, mert ezen a helyen még Én is szívesen megesküdnék, pedig akik ismernek tudják nem vagyok egy lagzi fan :) Mivel momentán ennyi pénzt nem hoztunk magunkkal, ezért a mostani lagzit el kell halasztanunk. Talán jövőre, veletek, itt, egybekelünk!

A következő 1 órában a pénzváltó felé motorozva még mindig Tirtharól beszéltünk, tényleg csodás volt. Beváltottunk 200 EUR-t amiért 2.800.000 Rúpiát kaptunk. Pár naponta meg milliomosodni csodás érzés:D Visszafelé felkerestük Dreamlandet. Erre is a Google Earth-ön találtunk rá. A bejárata a főútról egy bazi nagy kapun keresztül vezet. Ha nem láttuk volna a neten, hogy erre kell, be sem mertünk volna menni.   A bejáratnál Security check. A 2002-es bombarobbanás után kicsit komolyan veszik a biztonságot. Mondtuk hova. - OK menjünk. Egy gyönyörűen kiépített luxus üdülő komplexum ez. Egy pár híres és nagyon drága szállodával, meg golfpályákkal. Távol a helyiektől, a természetes dolgoktól. Itt minden mű. Szépen felsorakoztatott pálmafák, az út mellett két oldalt virágágyások amit folyamatosan vagy egy tucat kertész gondoz. Golf pálya után balra parkoló, itt kell hagyni a robogót az 5000 rúpia parkoló díj megfizetése után. Majd még gyalog is nehezen járható köves, kavicsos, sziklás úton 100 méter után a part vár. Hófehér homok, széles part. Hol sziklás, hol homokos. Közepes mennyiségű turista, jellemzően fiatalok, vagy fiatal családok. Az idősebb generáció nem ide jár, sokkal inkább Sanurra, vagy Nusa Duára. Lehet itt is vannak de tuti,hogy a drága luxusszálloda saját strandján. Az óriási hullámok arra csábítanak, hogy bemenjek a vízbe. Aztán még beljebb. Hiába int Melcsi, hogy vigyázzak, mert veszélyes, a hullámok meg az áramlat . Majd Én azt tudom. Nincs nagyobb vágyam mint ott lenni ahol a 3 méteres hullámok vannak. És sikerül. Óriás hullámok között fürdőzöm. Érzem, hogy ki vagyok szolgáltatva az óceánnak, ki kellene menni. De nem is olyan egyszerű. Amilyen erővel kifele visz a víz a visszatérő áramlatok legalább olyan erővel visznek beljebb. Ráadásul nem is merőlegesen a part fele sodródom hanem a sziklás rész felé. Minden erőmet összeszedem, hogy ússzak az áramlat ellen, de nem nagyon megy. Közben kifelé is kellene jutni. Huh ez kemény lesz. Érzem magamon, hogy kezdek pánikolni. Látom Melcsi a partról aggódva figyel. Nagy hullám beterít, víz alá visz, magamban csak azon imádkozom, hogy ne csapjon neki valami sziklának. Még pár ilyen és már majdnem kint. Örülök, hogy baj nélkül megúsztam. Nagyon para volt. Sokszor voltam már tengernél, és úszni is tudok, de ez életre szóló lecke volt. Lerogyok a partra kifújni magam, és próbálok úgy tenni mintha ura lettem volna a helyzetnek. Nem szeretném ha Melcsi nagyon megijedne.

Két három órát voltunk még ezen a parton, mielőtt elindultunk volna a szállásunk felé. Útközben kitaláltuk, hogy valami édesre vágytunk például banános palacsintára. Motoroztunk egyet körbe Uluwatun és találtunk egy szimpatikus helyi kajáldát, de Ők sajnos nem készítenek Banános palacsintát, viszont a kaja amit főznek guszta nagyon, ezért este ide jövünk majd vacsizni. Hazamentünk, letusolni, kicsit üldögéltünk majd visszamentünk vacsorázni. Négy asztalos bódé szerű épület ahol családi vállalkozásban készítik az ételeket. Nagyon sok ilyen hely van mindenfelé Balin, meg Thaiföldön is. Olyan mintha az itt élők kevésbé főznének otthon, hanem inkább ilyen helyekre járnának enni. Mondjuk ahol a turizmusból élnek ott tényleg kevesebbet vannak otthon az emberek nincs idejük főzni. A kifőzdések pedig úgy tűnik nem a meggazdagodás, harácsolás miatt működnek, hanem egyszerűen, hogy dolgozzanak, keressenek pénzt, kiszolgálják a többieket. Nálunk is lehetnének ilyenek, ha nem lenne olyan szigorú szabályokhoz kötve, ki, mikor, milyen boltot nyithat. Gyanítom egy hazai ÁNTSZ-es ellenőr itt sokkot kapna, nem úgy egy APEH-es revizor. De itt nem az a pálya, hogy megnyomorítják az embereket, lehetetlen feltételeket szabnak, hanem hagynak mindenkit érvényesülni. Ha rossz a kaja (romlott, ehetetlen) akkor nem esznek ott az emberek, a kifőzdés saját érdeke, hogy finomat főzzön. Itt nincs blokk, pénztárgép meg nyugta sem. Momentán Indonéziában nem tudom hogy van ez, de Thaiföldön egy egyszerű kis árus összekalapál a férjével egy kis kocsit, majd bemegy a hivatalba éves egyszeri összegért kap egy számozott színes mellényt ami feljogosítja őt arra, hogy áruljon. Nem ad és tőle sem kérnek nyugtát, nem kell könyveltetnie, meg céget alapítania sem. Itt is valami ilyen lehet. Mennyivel egyszerűbb lenne ezt otthon is bevezetni. Mindenki befizeti az adót és lehet vállalkozni. Nyugodtan, rettegés és rémálmok nélkül.

A kettőnk vacsorája üdítővel 28.000 rúpiába (560 ft) került és nagyon jót ettünk. Jövünk holnap is. Látszódott rajtuk, hogy örülnek, hogy ott voltunk, és hogy ízlett nekünk az étel. Még mindig nem sikerült ennünk Banános Palacsintát. Pár napja ajánlottak nekünk egy helyez Uluwatu legjobb éttermét a Je-je -t ezért elmentünk oda A hely tényleg nagyon szép, ízléses, kedves, jó hangulatú. Vannak rendes asztalok székkel, meg heveredők, kanapés asztalok. Tényleg jó. Itt lenne Banános palacsinta ha lenne hozzá banán. Helyette ananászos palacsintát eszem mézzel, Melcsi meg csoki torta szeletet. A hely sokkal szebb mint amilyen jó ráadásul még nem is túl olcsó. Mindegy itt is voltunk. Irány haza Lostot nézni.

Június 17 (szerda)

Elhatároztuk, hogy megnézzük az összes partszakaszt ami Uluwatun található. Pedang-pedang és uluwatu-uluwatu között van még egy partszakasz. Itt kezdtünk. Kifizettük a szokásos 3000 Rúpia parkolást a robogó után, majd mikor lesétáltunk vagy 30 lépcsőn vettük észre, hogy ugyan ott vagyunk ahol tegnap tehát ez is Uluwatu-uluwatu csak egy másik lejárat hozzá. Mondjuk ez sokkal járhatóbb, mert nincs az a sok és meredek lépcső. Ha már ide tévedtünk megreggelizünk itt és közben figyeljük az Óceánt meg a szörfösöket. Melcsi Omlettet én meg sonkás szendvicset kértem. Nagyon finom volt. Mondjuk még nem ettünk sehol sem rosszat. Kicsit üldögéltünk még, közben megittunk egy-egy görögdinnye juice-t. Majdnem mindenhol más hogyan készítik el. Van ahol, Görögdinnye, sűrített tej, jég - máshol sűrített tej helyett mézet adnak hozzá, van ahol vizezik, van ahol meg még tejet is esznek bele. Egy biztos mindenhol kb. olyan édes és olyan finom mint az augusztusi mézédes magyar dinnye. Tovább álltunk felfedezni a többi partot is. Az az igazán izgalmas mikor nem nézünk térképet csak megyünk a fejünk után. Néhol lekanyarodunk a főútról, megnézzük mi van ott. Hol találunk valamit, hol nem. Hol van hova tovább, de olyan is van, hogy vissza kell fordulnunk, mert az út sehova sem vezet. De ettől olyan izgalmas.  Pedang-pedang lejáró után is van egy ilyen ösvény szerű út ahonnan láttunk már srácokat motorral kijönni. Benéztünk. Ez a strand feletti szikla tetejére vezet ahol van egy kis kilátó ami jó pár évvel ezelőtt épülhetett ide a mellette lévő kis üzlettel együtt ami valamikor gondolom warung lehetett. Most üres, la van robbanva viszont a teraszról nagyon szép a kilátás, komoly teleobjektívekkel meg kamerákkal filmezik az öbölben szörfözőket. Mint utólag megtudtam, ezek bérfotósok akik megfelelő mennyiségű Rúpia fejében csak téged fotóznak mikor szörfözöl és a végén megkapod a képeket DVD-n. A lepukkant warung-tól valaha szépen gondozott virágokkal tűzdelt kis utacska vezetett egy szintén elhagyott hibbbbátlan házikóhoz. Ránézésre nem lehet több a ház 10-15 évesnél és kb. 3-5 éve állhat üresen. Valaha nagyon szép lehetett, szép nagy nappalival, emelettel, és óceánra nyíló terasszal. Amióta nem lakják pár grafitis összefújkálta, meg az emeletre vezető lépcső és a terasz is megrogyott, de pár ügyes asztalos kevesebb mint egy hónap alatt csili-vilire vágná a házat. Nem értem miért áll üresen, hol a tulaj, és miért nem kell neki. Vagy hogy mi történhetett. Szomorú látni, mert szerintem bármelyikünk a fél karját odaadná ezért a házért még ebben az állapotában is. Kicsit olyan érzés kerített hatalmába mintha egész Uluwatu valamikor 10-15 évvel ezelőtt virágzó turistaparadicsom lett volna és mostanra már nem lenne olyan népszerű ezért kezd visszatérni a régi álmos kis falu állapotába. Több helyen éreztem már ezt. Az tény, hogy valamikor a 70-es években volt Uluwatu amolyan zarándokhely a világ szörfösei számára.

A következő partszakaszt úgy találtuk meg, hogy észrevettünk motorozás közben az út mellett egy nem túl hivalkodó táblát, rajta Bingin Surf Beach felirattal. Bekanyarodtunk hát, leraktuk a robogót, majd átsétáltunk egy mezőn ahol tehenek legelésztek, kicsit fura volt de jó felé mentünk mert jöttek velünk szembe szörfösök deszkával a kezükben. A mező után egy kis falucska labirintus szerű utcácskáin kellett átnavigálni magunkat majd 200 ultra meredek lépcső vitt a házak között le a partra. Mikor leértünk még a lélegzetünk is elállt volna ha nem lihegtünk volna a lépcsőzéstől. A part hihetetlenül szép, a sziklafalra vendégházak építve, tengerre néző szobákkal. A part magasságában pedig olyan igazi helyi kajáldák. A part sziklás, köves de ez nem akadályoz meg senkit sem a szörfözésben sem a vízbemártózásban, csak szépen lassan kell bemenni, óvatosan. A hullámok hatalmasak, amit Én kifejezetten élvezek, mert már nagyon rég óta ilyen helyre vágytam. Az Indiai óceán fenséges. Ledobtuk a cuccunkat a partos és meg is mártóztunk a vízben, majd kis szárítkozás után leültünk az egyik kajáldába bedobni még egy dinnye juice-t. Fél órán keresztül csak ültünk és ámultunk. Megnéztünk, pár helyet, hogy mennyibe fájna ha ide átjönnénk pár napra. Jól el lennénk, még robogó sem kell, kaja is van, csak internet miatt kell elsétálni valahová. Meglepődésünkre egy a mi igényeinknek teljesen megfelelő szállás 150.000 Rúpia below the line (határeset) tengerre néző fonott nád falú franciaágyas szoba pedig 80.000 Rúpia. Az előbbi sajnos telt házas míg az utóbbit nem vállaljuk be mert pár nap miatt nem akarunk lecuccolni ide a meredek lépcsőkön a baszott nagy hátizsákjainkkal, továbbá félünk, hogy a vékony falak miatt nagyon rosszul aludnánk. Teljesen nem vetettük el az ötletet, de alszunk rá egyet. Pugírnál amúgy meg ki van fizetve a szállásunk péntek reggelig.

Már késő délután volt mire eljöttünk Bingin-ről, hazamentünk letusolni utána elmentünk az internetezőbe ahol éppen nem volt wifi ezért találnunk kellett egy másik helyet ahol tudom használni a laptopomat. Jobban is ártunk, mert ez a hely sokkal olcsóbb 1 óra 10.000 Rúpia. Melcsi is leült e-mailekre válaszolni, én kicsit cseteltem a kollégáimmal majd próbáltam megoldást találni, hogyan tudunk DVD filmhez külső feliratot tenni, hogy meg tudjuk nézni a filmjeinket. Nem kellene ennek ekkora problémának lennie sztem, de valahogy mégsem működik A VLC-ben csak egy fájlhoz adható felirat a DVD pedig 4 fájlból áll. A Plex az első fájl végénél kikapcsol nem ugrik tovább a következőre, ha pedig DVD-ként nyitom meg valamiért nem jeleníti meg a kikeresett feliratot. A neten rosszabbnál rosszabb megoldásokba futottam bele, Konvertáljam át a filmet avi-ba. OK ha nincs más akkor ez lesz. Leszedtem egy ingyenes programot hozzá, ami az első próbálkozáskor közölte, hogy ahhoz hogy DVD-t konvertáljak aviba szükségem van egy kodekre amit az Apple oldalán tudok megvenni 20 USD-ért. Hát köszi. Na mindegy majd próbálkozom valahogy, de ez tényleg nagyon idegesítő, mert nem a mosógépet akarom összekötni a TV-vel hanem egy filmre feliratot tenni, miért olyan bonyolult ez? Két óra netezés után hazamentünk hónunk alatt 1-1 üveg Bintang-al, meg csipszel és folytattuk tovább a Lostot.

június 16 (kedd)

A szállásunkkal szemben az úttest túloldalán van két "kis bolt" ezeket úgy kell elképzelni, hogy valami nagyon egyszerű építmény, aminek 3 oldala meg teteje van. Bent pedig kapni lehet minden alapvető dolgot. Sört, wc papírt, vizet, apróságokat. Esténként itt szoktunk venni vizet, Bintangot (helyi sör ami nagyon menő, mindenki ezt issza. Kb. asszem nincs is más) Szóval átsétáltam hozzájuk, hogy kéne 2 kávé. Mi sem természetesebb menjek vissza mindjárt hozza. Öt perc múlva gőzölgött a finom Balinéz kávé a teraszunk asztalán szerény 10.000 Rúpiáért, házhoz szállítva. Mivel kifogyóban voltunk a rúpiából és itt nincs pénzváltó el kell valahogy jutnunk egy olyan helyre ahol van. Jimbaram van hozzánk legközelebb ami egy Kutánál kicsit csendesebb de hasonló nyaralóhely. Nem nagyon mertünk elindulni jogsi nélkül robogóval, mert féltünk a helyszíni bírságtól ha megállítana egy rendőr. Olyan van rajta sapka nincs rajta sapka alapon megy ez 50.000 - 2.000.000-ig. Helyben Uluwatuban nem probléma, nem jönnek a rendőrök a szörf beachekre, de azért előfordul hogy néhol ellenőriznek. Sajnos ezt a rizikót most be kell vállaljuk, mert semmi sincsen gyalog távolságra itt. Felpattantam hát a motorra, átgurultam a kis bódéba venni üdítőt. Járva hagytam a motort. Mielőtt visszaültem gondoltam megnézem a gumit nem lapos-e. Megtapostam a hátsót rendben, majd átmentem a másik oldalra, egyik kezemmel a gázkart csak finoman megfogtam ne dőljön el a motor, majd rá léptem a kerékre, ekkor befordult a kormány azzal a lendülettel rántottam egyet a gázon, mire a motor elindult én meg kapaszkodtam bele, mert nem akartam, hogy nagyon eldőljön. Furcsa balettmozdulattal meg a lábfejemmel mérsékeltem a motor földre zuhanását, megakadályozva ezzel, hogy összetörjön ami nem kívánt anyagi kiadással járt volna. Az új szarongom bánta, meg a bal lábamon keletkezett néhány seb, de ennyivel megúsztuk. Ruhacsere, lábmosás és mentünk a főút felé, hogy bevitessük magunkat Jimbaranra. Megkérdeztünk hát egy taxist mennyiért vinne át ? Százezer lett volna, csak oda. Köszi, nem akkor inkább robogóval megyünk, reméljük szerencsénk lesz. Fél óra alatt már Jimbaranon is voltunk. Tettünk egy kis kanyart a városban, megnéztük a partot is. De valahogy nem fogott meg bennünket. Gyorsan váltottunk pénzt és uzsgyi vissza. Szerencsénk volt nem voltak rendőrök az úton. Visszaérve Uluwatura, fürdeni vettük az irányt, de mivel még nem ettünk semmit megálltunk egy helyes kis internetező helyen ahol van kaja is. Nem csak finom európai jellegű kajájuk van bagettel, croiassannal de még főzött olasz kávéjuk is. Kértem is gyorsan egy Lattet. A hely nem olcsó, mert a reggelink meg a kávé 75000 volt, de van széles sávú netünk, hozhatom a laptopomat és wifin tudok kapcsolódni. Egy óra 22.000, két óra 38.000 rúpia.

Több nagyon jó partszakasza is van Uluwatunak, pedang-pedangot már ismerjük, most megnéztünk egy másikat. Ez volt Uluwatu. Valszeg innen kapta nevét a falu is. Még több, még meredekebb lépcső visz le a partra. Komoly kis túra lejutni. Négy emelet magasságban vannak a sziklához építve kis warungok, meg szörfös shopok, persze mindnek csodaszép kilátása van a vízre. Nagyon jól lehet innen nézni a szörfösöket, ahogy trükköznek a vízen. Mi először megnéztük a vizet és olyat láttunk mint még soha. Először egy olyan kis kb. 10-15 méter átmérőjű öbölhöz értünk ahova bejönnek a hullámok és koptatják a sziklát. Sem fürdésre, sem napozásra nem alkalmas a hely de gyönyörű és majd le esett az állunk. Leírhatatlan élmény volt. Innen egy keskeny lépcsőn tudtunk felmenni az egyik szikla tetejére amire egy kis kilátó lett építve. Innen 180 fokban belátni az egész partot. Meseszép. Komolyan mondom ilyen szép helyen még életünkben nem voltunk. És végre nem valami mű tengerpart szépsége ez hanem a természeté. Akkora hullámok, hogy ilyet eddig csak tévében láttunk. Elképesztő. A nagy sokkhatást egy görögdinnye shakkel próbáltuk csillapítani fent a sziklán lévő warungok egyikében. Miközben kortyolgattuk a shaket, néztük a szörfösöket ahogy játszanak a hullámokon. Akarom, Én is, ide jönni, ezt csinálni egész nap, szörfözni az óceánban. De jó lenne.

Mint mindenhol a szigeten bárhol akarsz enni valamit tuti hamarosan előkerül néhány póló, karkötő, akármi amit el lehet adni a messziről jött turistáknak. Itt is kaptunk, Hey Boss, buy something-ot. Ok nézzük meg. Melcsinek karkötő, nézegeti-nézegeti mondja az eladónak, hogy nem tetszik. Eladó nem hagyja magát, akkor vegyünk pólót. Nem nem akarunk. Akkor táskát. Köszi, azt sem szeretnénk. Utolsó esélyként bedobja a nyakláncot. Mutatja is rögtön. Vékony zsinór a közepén valami fehér akármi. Hozza közelebb és mondja "szák, szák" mi van? -nézek rá értetlenül. Mutat a fogára utána meg a nyakláncra, és mondja megint "szák, szák" koncentrálok erősen de nem vágom mit akarhat mondani. Tudni kell, hogy itt az DK Ázsiában nagyon rosszul beszélnek angolul, valószínűen, mert az angol nyelvben vannak olyan betűk amiket Ők nem tudnak kiejteni. Egy betűt biztos nem, sehol sem, az pedig az R. Árus látja továbbra sem értem, de Ő meg akarja nekem mondani mi az. Asszongya "big fis", gondolkodom tovább milyen nagy hall lehet az a "szák" , és hirtelen leesett, hogy Shark (cápa) fog van a nyakláncon. Édes istenem, tanulnátok meg beszélni, sokkal könnyebb dolgom lenne. Vettünk végül Melcsinek egy "szák" fogas nyakláncot, meg nekem egy karkötőt, (kettő együtt 40.000) innen a szörfparadicsomból, aztán elindultunk Pedang-pedangra strandolni. Ahogy mentünk vissza a motorhoz a lépcsőn, újabb árusba futottunk bele. Idős nénike, mondta a magáét, hogy vegyünk pólót nála. olcsó olcsó. Uluwatu monkey. Milyen az? Jópofa majom pisztollyal. A koncepciót nem értem de jópofa. Meg olyan eredeti is. Ilyet nem kapni máshol csak uluwatun. Na mennyi az az olcsó? Mondja száz. Mondom 40. Nem, legyen 80. Mondom 40. Nem 60. Mondom 40. Aztán lett 55, 50, 45 és végül 40-ért elhoztam. De meg kellet ígérnem, hogy nem mondom el senkinek mennyiért vettem. Persze hogy nem :) Visszaértünk a motorparkolóba ahol újabb árus várta, hogy ígéretünk szerint majd visszafelé veszünk nála valamit. Egyszer csak meglátta kezemben a frissen vett pólót és komolyan bevágta a durcát. Hogy Én azt ígértem, meg hogy másnál vettem nem nála. Azonnal vegyek valamit. Bármit. Nem köszi, nem kell semmi. Komoly kis harc volt, hogy el tudjunk menni vásárlás nélkül. Részben sajnálom Őket, ha nem veszünk semmit, mert itt nincs nagyon munka, ebből lehet egy kis pénzt keresni, a turistákból. Jól is nyomják, hogy 4x-es áron kezdik az alkut, a gazdag orosz turista megveszi alku nélkül, a többinek meg van lehetősége alkudozni. Ha bátor olcsón megkapja ha nem bátor akkor meg drágán. Másfelől meg nagyon kiborító, hogy mindig, mindenki el akar adni valamit. És hiába mondod, hogy nem kell, mutat vagy mond mást. És ez agyrém. Már keresem azt a pólót amire rá van írva, hogy "I don't want to buy anything" ha lenne ilyen pólóm nem kellene elmondanom csak mutogatnék rá.  De jó lenne.

Szóval elmentünk Pedang-pedangra megint, kicsit beachelni, meg vacsizni mint múltkor és közben nézni a naplementét. Hat óra körül jöttünk fel a partról vissza a szállásra Én meg elmentem Internetezni, mert itt nem működik a mobil netem egyszerűen nincs térerő, annyira a világ végén vagyunk. Van egy kedves hely ahol reggeliztünk ma visszamentem oda netezni, míg Melcsi olvasgatott a szálláson. Egy órát neteztem, meg cseteltem a srácokkal, meg az irodával is. Jó volt tudni, hogy a kollégáim nagyon ügyesen állják a sarat otthon, és minden a lehető legnagyobb rendben megy. Leszedtem néhány feliratot a délelőtt beszerzett DVD filmekhez, hogy legyen esténként mit nézni ha kifogyunk a Lost 5. évadból. Kilenc óra volt mire hazaértem, de mindketten éhesnek éreztük magunkat ezért motorra ültünk megnézni mit lehet enni. Pedang-pedang-tól nem messze van a fura nevű Pedang-Pedang INN :) ami a legkedveltebb bungalós szállás egész Uluwatun (Mi is próbálkoztunk náluk de sajna telt ház volt) A hely bejárata mellett található pár üzlet ebből két étterem az egyik valami nagyon szuper kis hely lehet, mert telt ház volt és várni kellet volna az asztalra ezért a másikat Pappi Pizza választottuk. Kértünk egy pepperonis pizzát meg fokhagymás bruschettát. A rendelés leadása után 10 perccel jöttünk rá, hogy nincs is nálunk elég pénz. Mikor felkaptam a moci kulcsot, hogy visszamegyek pénzért, készült el a pizzánk. Egész úton a házig meg vissza a pizza lebegett a szemem előtt. Kb. 10 perc alatt megjártam. A pizza olyan olaszos, papírvékony, kevés feltétes, kevés sajtos volt. Részemről jobban szeretem a vastagtésztás, sok sajtos pizzákat. Mindegy nasinak nem volt rossz. Hazafelé még vettünk 2 üveg Bintangot, hogy jól záródjon ez a nap is, mert nagyon sűrűre sikeredett.

június 15 (hétfő)

Elérkezett az idő, hogy elhagyjuk Sanurt. Reggeli kávé után pár perces búcsúzkodás Ayu-tól. Mivel olyan kedves volt velünk egész ittlétünk alatt vettünk neki egy zacskó helyi kávét (ha már megittuk az Övét) meg adtunk 50.000 IDR amolyan hálapénzt, a hasznos infókért meg a takarításért. Megadta a számát, hogy a hazaút előtt ha még eltöltenénk pár napot nála küldjünk egy SMS-t, hogy legyen szobánk nála. Valószínüeg tényleg megállunk visszafelé.
Elindultunk hát felmálházva a helyi tömeg közlekedési eszközt a Bemo-t keresve. Útközben többen is leszólítottak, hogy elvisznek, meg hogy olcsó, meg mi egyéb. Megpróbálták elmagyarázni, hogy estére sem érünk Uluwatuba annyiszor át kell szállnunk, és ha az összes Bemot összeadjuk nem lesz olcsóbb annál amit Ők ajánlanak. Majd meglátjuk. Bemo jön Én leintem, meg is egyezünk 30.000-ben kettőnknek privátban Denpasarba a Bemo állomásra. A múltkori 70.000 -hez képest ez nagyon jó ár. A turista busz 25.000-ért vitt volna el / fő. Ez még annál is jobb. Nagyon helyes mikrobusz ami direkt emberek szállítására van kialakítva. Az oldalán csuklós ajtó, belül két oldalt pad szerű ülések. Az ajtó egész úton nyitva, élmény volt. Bő fél óra volt az út a buszpályaudvarra, ami televolt ugyan ilyen kisbuszokkal, meg éhesnél éhesebb sofőrökkel. Kérdezték hova megyünk mondtuk Uluwatuba. OK elvisz 150.000-ért. Mondom felejtő. Miért? Messze van, ennyi, olcsó-olcsó. Mondom nem ennyi pénzünk nincs. Sokkal kevesebbet szánunk rá. A Lonely Planet 10.000-et ír / fő. Kérdezősködöm mert nincs ki írva semmi, hogy melyik kisbusz megy oda, mikor, mennyiért. Mindenki a sofőrökhöz küld, hogy Ők mennek Uluwatuba. Kicsit csapdában érezzük magunkat. Két info van egy amit a sofőrök mondanak meg a Lonely Planet. Nincs mit tenni várunk. Nem tudjuk, hogy meddig meg mire, csak kicsit elüljön a vihar amit a megérkezésünkkel keltettünk, ugyanis egy fehér ember sincs rajtunk kívül az "állomáson". Nem is nevezném állomásnak, hanem inkább egy kisebb parkolónak, ahol áll vagy 40-50 Bemo. Már megbeszéltük korábban Melcsivel, hogy ha utazásra kapunk árat egy sofőrtől, nem fogadjuk el, kérünk még két árat másoktól és a legolcsóbból még alkudunk egy keveset :) Miközben várunk az árak is esnek. 100, majd 75. Mondom OK 50-ért jó. Az nem OK, mert az üzemanyag, meg a távolság meg akármi. (bla bla bla) Legyen 60 megyünk vagy nem? Megyünk hát! Ennyiért már elfogadható. Be a kis Bemóba és indulás Uluwatura! Óriáshullámok, nemsokára ott vagyunk :D
Elég lassan keveredtünk ki Denpasarból, de aztán kb. 1 óra alatt megérkeztünk Uluwatuba. A "fő utcán" tett ki minket a sofőr ami kb. annyira fő út mint a Pomázt kettészelő út. Megkérdeztük még a sofőrt, hogy merre a tenger merre induljunk. Amerre mutatott mi arra mentünk, hátunkon a zsákok. Gyanús volt, hogy minden fehér szörfös srác motorral megy arra amerre mi gyalog, meg hogy kábé egy erdőben sétáltunk, és a tengernek még a hangját sem hallottuk. Az is fura volt, hogy minden helyi aki látott minket komoly kacarászásba kezdett. Kb. 1 km séta után leállítottunk egy taxit ami szerencsénkre pont arra járt, hogy vigyen le a partra. Mint utólag kiderült kb. 3 km-re voltunk a partoktól és itt nincs kifejezett tengerpart, mert Uluwatu egy nagy sziklára épült falu. Így minden kisebb öböl és partszakasz komoly meredek lépcsőjárásra van a közlekedési úttól. Szomorú volt nekem erre rádöbbenni, mert tengerre néző házat szerettem volna bérelni ahonnan látjuk a hullámokat meg a szörfösöket. Elkezdtünk hát taxival szállást keresni. 4-5 helyet néztünk meg mire a falu másik oldalán kivettünk egy házrészt a Pondok Pugirban Madénél. Mádé egy magas 180 körüli és nagyon vékony 50-es férfi lehet. Fülig érő mosollyal fogadott bennünket és gyorsan lealkudta az első 100.000 árat 80.000-re csak maradjunk. Nagyon kedves kis hely két lakásos házak vannak egymás mellett 3 db. Csak az egyik házban van vendég de Ő valami kvázi itt élő Ausztrál 40-es srác lehet. Mások nincsenek csak mi. A szállás egy nagy szobából, szép nagy franciaágyból, teraszból és félig nyitott tetejű fürdőszobából áll. Korrekt. Mivel Uluwatu elsőre (aztán másodikra is) sokkal inkább hasonlít egy falura mint egy szörf paradicsomra ahogy az útikönyvek írnak róla, ezért muszáj robogót bérelnünk, ha nem akarunk bezárkózva lenni a házunkban. Mádé elvitt a barátjához, hogy tőle tudok robogót bérelni de a csóka idiótának nézet 5 napra 300.000-ért akart robogót adni. Köszi nem majd keresek Én. Felkerekedtünk hát gyalog megyünk míg nem találunk valamit. Pár száz méter múlva láttuk van robogóbérlés. A kis eladó lányka fel is hívta a főnökét, hogy jöjjön alkudozni kell. Miközben üldögéltünk, több francia szörfös srác is jött a boltba, enni, inni, meg sztorizni az előző napról. Sok itt a Francia. Megjött Bobby aki főműsorban taxis, mellékállásban meg sztem. mindent csinál. Szobát, robogót autót ad bérbe + szerintünk a kisbolt is az Övé. Elkezdődött az alku, aminek a vége automata robogó Yamaha Mio, 3 napra 120.000 Rúpia. Átnéztük a motort milyen sérülései vannak, mert ha baja lesz azt Én fizetem. Kivéve ha a motorrész áll meg az az Ő sara. Gyerünk mocira fel járjuk be a szigetet!

Első utunk a Padang Padang öbölhöz vezetett. Van egy kis viadukt az öbölnél amiről rálátni a tengerre meg a szörfösökre is. Parkolóban letettük a mocit fizettünk 2000 Rúpia parkolást.  kb. 200 meredek lépcső visz le a partra, de nagyon megéri. Nagyon finom és fehér a homok. Csodaszép a víz, óriásiak a hullámok és mindenki nagyon jól néz ki. Csoki barna szörfös lányok és szörfös srácok. Nagy részük, Ausztrál, esetleg Francia. Elvétve Spanyolok meg Olaszok. Itt a parton a számtalan Warung (kifőzde) közül választottunk egyet amelyiknek az asztala a vízre nézet. Miközben elfogyasztottuk a szokásos és megunhatatlan Mae Gorenget szépen végignéztük a naplementét is. Nagyon megérte eljönnünk ide!

június 14

Helyi Ice Tea
Gyors reggeli a Dunkinban, ami ma kivételesen nem fánk volt, pontosabban nem csak fánk, hanem az ún. reggeli menü ami 10 óráig elérhető és 11.000 IDR-be kerül. (220 Ft)  A menü tartalmaz egy nagy bögre kávét (Amerika kedvenc kávéja, mondjuk Steve barátom San Franciscoban is erre a kávéra esküszik), meg egy fél Croiassant, sült tojással, salátával, felvágottal, majonézzel. (Na ez kibeb@szottul finom volt, rá kell jönnöm, hogy a majonéztől lesz a szendvics nagyon finom) Utána bedobtunk még 1-1 fánkot, így indúlhat a nap. Miután leadtuk az újabb adag szennyesünket a mosodában, kimentünk a Beachre, de nem a Mi part szakaszunkra hanem pár száz méterrel arrébb a drága Grand Bali Beach Hotel tengerpartjára. Vasárnap lévén a Mi szakaszunkon nagyon sok volt a helyi Balinéz ember, meg gyerek. Mivel vasárnap szünnap, ezért ilyenkor jönnek kicsit pancsolni Ők is. A mellettünk lévő part szakaszra viszont nem jönnek át, az olyan fehéreknek fenntartott hely. Szépen gondozott homok, tiszta part rész, és mivel ide hajók sem köthetnek ki ezért a víz is kristály tiszta, még a nyakig érő vizben is tisztán lelátni az aljára. Mondtam is Melindának, hogy kár hogy nem vettük meg otthon a Decathlonban a snorkelling felszerelést, most milyen jól jönne. Az egész sokkal-sokkal jobb mint 2-300 méterrel feljebb. Ilyenkor Sanuron még előszezon van, nem nagyon vannak turisták, így a nagy Grand Bali is  és a partja is üres. Nagyon jól éreztük magunkat kora délutánig kint voltunk a parton. Akkor is csak azért mentünk be, mert már látszódott, hogy ropogósra pirultam., meg dolgozni is kell egy kicsit. No meg össze is kell pakolni, ha holnap el akarunk menni Uluwatura.
Vacsora után felvettük a tiszta ruhát (Megint minden isteni illatú, kivasalva, még a zoknik is :D ) még beültünk egy sörre a Reggae bárba olyan búcsú képpen. Ma is volt élő zene amit élvezet volt hallgatni, ráadásul az egyik pincér srác is énekelt egy pár számot. Az egy sörből kettő lett és bizton beégett az emlékeinkbe a hely. Ha van lehetőségünk még visszajövünk ide az elutazás előtt 1-2 napra.
Sanur jó hely! 
 

június 13

Miközben kortyolgattuk, finom Balinéz kávénkat, elhatároztuk, hogy ma bemegyünk Kutába. Kuta a sziget turista fővárosa és a rendes főváros Denpasarhoz van közel a sziget Dél nyugati részén. Itt van a legtöbb üzlet, szálloda, meg mindenből a legtöbb. Két-három kocsit is megkérdeztünk mennyiért visznek be Kutaba, leginkább 70.000 IDR egy privát út oda. Nem is nagyon tudtuk, hol keressük az amúgy olcsó helyi tömeg közlekedési eszközt a Bemo-t amiről a Lonely Planet is ír. Mivel annyit spóroltunk tegnap gondoltuk, megengedhetjük, hogy "taxi"-val menjünk Kutába. Mintegy fél órás zötykölődés után meg is érkeztünk a városközpontba. Innen gyalogoltunk végig a tengerparttal párhuzamos main roadon. Itt Kutaban, minden van, főleg ami a tehetős turistáknak meg az idelátogató szörfösöknek kell. Billabong, Roxy, Quicksilver boltok. Plázák, telis-tele a legmenőbb üzletekkel. Gyönyörű hotelek, hozzá tartozó tengerparttal. Gyakorlatilag minden nagyobb márka megtalálható itt. A legjobb hasonlat nekünk Magyaroknak hogy olyan Siófokos. Party helyek, éttermek, csúzdapark, meg minden. Számunkra kicsit nehezen tolerálható. De ha mondjuk többen jöttünk volna, 2 hétre haverok lányok vegyesen, akkor tökéletes a hely. Bulizni, vásárolni, dögleni a parton, jól bevásárolni aztán haza. De mi ketten utazni, felfedezni, meg kikapcsolódni jöttünk, ráadásul az egy hónapos út miatt figyelnünk kell a költésünkre is, mert nincs utánpótlás :( A nagy meleg elől azért bemenekültünk egy plázába, csak úgy körbenézni. Egész véletlen hatalmas leértékelés volt. És hogy-hogy nem akadt egy utolsó pár fehér Converse cipő az Én méretemben, potom 150.000 IDR (3000 Ft-ért) Nem bírtam ott hagyni. A nap hátralévő részében mentünk, mentünk, mentünk és csak mentünk a főutcán. Nem viccelek kb. 3 km hosszú. Mikor már nagyon elfáradtunk, fogtunk egy rendes Taxit és azzal mentünk vissza Sanurba. Meg sem álltunk az éjszakai piacig. Ott akartunk vacsorázni. Ma Melcsi Mae Gorenget én meg Nasi Gorenget ettem, az előbbi rizzsel míg az utóbbi tésztával készített, sült tojásos, minimális húst, sokkal inkább zöldségeket tartalmazó egy tál étel. Ez volt idáig a legfinomabb étel amit itt ettünk.
Már múltkori látogatásunk alatt is ránk szálltak a árusok, hogy nézzük meg a boltjukat, itt van hátúl, csak 1 dollár, képesek végig sétálni velünk a piacon közbe terelgetnek a boltjuk felé . Néha megesik rajtuk a szívünk, hogy ha már olyan kitartóak. Nekik nincs sok pénzük, a turistákból élnek. Nekünk Európaiaknak nem sok az a pár ezer rúpia de nekik nagyon fontos. Addig addig míg benéztünk. Ha már itt vagyunk megkérdezem nincs-e Sarongjuk. Ez egyfajta vászonnadrág, uniszex méretben derekán megkötős. Nagyon kellemes tengerparti viselet, éjjel nappal. Van már pár ilyenünk Thaiföldről de ebből sosem elég. Volt nekik. Méghozzá nagyon szép és jó minőségű is. A Melcsinek is találtunk egy szép ruhát. Sarong 150, sarong + ruha 350.000. Mondom az kicsit sok lessz. legyen 250. Az alkudozás eredménye 260.000 lett. Melcsi okosan elővett 229-et, hogy csak ennyink van. Nincs több. Vissza az egész. Nem akarták vissza, elég volt a 229.000 Is. Büszkék voltunk magunkra, hogy mekkorát alkudtunk.
Nagyon túl költekeztük ma magunkat, ezért holnap megint kicsit vissza kell fognunk a költekezést, hogy ne szálljon el a költségvetésünk.

júni 12

A mai napunk elég nyugisra sikeredett. Reggeli a Raggae bárban :) Utána döglés a napon. Kicsit zavart, hogy a raggae bárhoz tartozó  nyugágyért pluszban fizetnünk kellet, nem volt elég a fogyasztásunk. Nem nagy tétel 40.000 IDR a két nyugágyért, de akkor is. Mindegy. Kettőig bícseltünk, aztán bejöttünk a nap elől a szállásra. Én dolgoztam, Melcsike olvasott tovább. Délután Ayu a szállásadó mikor elpanaszoltuk neki, hogy nem tudunk rendes kávét inni megkínált bennünket Balinéz kávéval. Ők itt a finomra darált kávéra egyszerűen ráöntik a forró vizet és állni hagyják pár percig. Tejet nem tesznek bele. Az adag kb. 1 deciliter. Kicsit megijedtünk, hogy milyen lesz, de ízre majdnem olyan mint a hagyományos kotyogós kávéfőzőben készült kávé. Az eddigieknél mindenképpen jobb. A kávé végét lassan kell inni mert az alján ott van a komplett kávé sár formájában :) Jól esett.

Balinéz kávé
Este elmentünk a tegnap felfedezett éjszakai piacra vacsorázni. Nagyon sokan voltak, úgy néz ki ez tényleg helyi piac. KFC szerű panírozott rántott csirkét ettünk. Az 5 darab csirkerész hozzá két adag rizs 23.000 IDR (460 Ft) volt és mondanom sem kell, hogy dugig laktunk belőle ketten. A vacsorához sárgadinnye shaket ittunk ami újabb 10.000 IDR-be (200 Ft-ba) fájt. Melcsi még megkívánta a satayt csak úgy nasinak 5 pálcika csirkehús 5.000 IDR (100 FT) volt. Speciel ez nem volt olyan finom, kicsit túl süthette az ember a húsit és megkeseredett rajta a páclé. Hazafelé még bementünk a Dunkinba nassolni majd jöttünk haza. A mai nap költöttük a legkevesebbet idáig, kaja, pia, szállás, napágy összesen 350.000 IDR (7.000 Ft)

Így hívják azokat a szállásokat ahol a külföldiek hosszú időt töltenek el. Például hónapokat. Jellemzően egyedülálló Ausztrál nyugdíjasok, de vannak európaiak is. Olyanok akiknek otthon normálisnak mondható nyugdíjuk van, amiből itt sokkal jobban kijönnek mint otthon. Az Ausztráloknak Bali nagyon közel van, csak pár óra repülővel. Az Európaiak meg az átlag 30 fok miatt jönnek. A mi szállásunkon is van két ilyen fickó. Látszatra ausztrálok. Egész jól beszélnek Balinézül is. Állítólag ez a nyelv annyira könnyű, nincs benne ragozás, meg semmi bonyodalom. Pl. a többes szám helyett az adott dolgot többször mondják ki, vicces. :)
Megdöbbentő ha kiszámoljuk, hogy utazás nélűl mondjuk itt sanuron a jelenlegi szállásunkon a mostani áron (ha előre bookolunk egy hónapot tuti olcsóbb lenne) 30 napra fizetnénk 42.000 Ft-ot, ketten. Hozzá még kaja, pia, internet meg robogó bérlés kb. 200.000-250.000 IND / nap kettőnknek az kb. 6.000.000 IND (kb. 120.000 Ft) tehát szállás, meg minden két személyre olyan 160.000 Ft / hó. Azt gondolom vállalható még két magyar nyugdíjasnak is, nemhogy két nyugatinak.

június 11.

Ott kezdtük a napot ahol tegnap abbahagytuk a Raggae bárban. American breakfast (2 tükörtojás, sült bacon, vaj, dzsem, narancs dzsúz és kávé 25.000 INR (kb. 500 forint). Mivel este nem sikerült belőni az internetet ezért reggel visszamentem a "bótba", hogy valahogy bírjuk működésre. Kedves volt a kislány, de nem nagyon vágta mit kellene csinálni. Kb. felhívta az össze haverját mielőtt felhívta volna a telefontársaságot. Egy órányi telefonálgatás után végül sikerült! VAN INTERNETÜNK!!!! Itthonról vittem kártyafüggetlen USB-s modemet abba bele a kártya és hajrá. Nincs mese akkor muszáj dolgozni ma, mert már nagyon beúsztam. Hazafelé még beugrottunk egy helyre ahol a cégér szerint igazi Illy kávét főznek. Nem vágytunk semmire csak finom igazi főzött kávéra. Egy tízes skálán maximum 6-ot adnék érte. Hiába itt nincs ennek a típusú kávénak kultúrája. A turisták nagy része is Ausztrál akiknek jó az a híg amerikai típusú kávé.
Az egész napom arra ment el, hogy átnézzem az e-maileket, válaszolgassak az irodai kérdésekre. Melcsi ez idő alatt a parton napozott, vagy mellettem ült és kiolvasott egy fél könyvet. Itt korán sötétedik valamikor 6 és 7 között, ez elég megtévesztő meg nagyon fura is. Valamikor 8 után álltam fel a géptől, hogy most már elég csinálunk valamit. A Raggae bárban vacsoráztunk Melcsi Nasi Gorenget én meg grillezett Tonhalat. A kaja jól eset, gondoltunk sétálunk egy keveset. Sanur nem nagy de azt tudtuk, hogy mi az északi végében vagyunk. Elindultunk hát délnek a parti úton. Szebbnél szebb hotelek, éttermek sorakoznak a parton. De tényleg olyan helyek, hogy mindketten bekönnyeztünk. Valahol meg tudom érteni akik eljönnek 10 napra Balira All inclusive nyaralni, és ki sem lépnek a hotel területéről. Mesés. Mikor már nem volt tovább hova menni, mert elfogyott a part elindultunk visszafelé a főutcán. Itt nagyobb a nyüzsgés, vannak turisták is, meg bárok. Ezek szerint a parti rész az "öregebbeknek" vagy romantikázóknak van a fő utca meg a fiataloknak. Mondjuk ez sem egy Koh Samui, de mondjuk Koh Phangannak elmegy. Addig addig gyalogoltunk míg megérkeztünk az éjszakai piacra. Már teljesen elfogadtuk a tényt, hogy egyszeri étkezésünk kettőnknek kb. 100.000 INR.

Így készűl a palacsinta

De a piac rávilágított, hogy qrvára sokat költünk kajára. OK, ok a hőzöngőknek igazuk van, hogy de hát az nem ugyan az mint a parton enni. Itt nincs kiszolgálás, meg üdögélés. A piac az más. Nagyon izgalmas, úgy lenni mint a helyiek. A kaja verhetetlenül itt a legfinomabb az árak pedig verhetetlenül olcsók. Európai fejjel itt enni,  hogy is mondjam, nem mindenkinek menne az tuti. A higiéniának itt más fogalmai vannak. A piacon kiskocsiról húst enni még kevesebben vállalnátok be.


Félig megettük :)

A Mi elvünk viszont, hogy amibe Ők nem halnak bele abba mi se. Van nálunk egy kórházra való gyógyszer, de sem most sem egyik utazásunk során sem volt szükségünk csak a fejfájás-csillapítóra. Ezt most lekopogom kopp,kopp,kopp! Mivel túl voltunk már a vacsin ezért csak valami desszertet szerettünk volna enni. A választásunk a Banános palacsintára esett. Ebből kértem egy duplát. Kör alakú sütőbe sűrű tésztát öntenek, a tetejére banánt karikáznak fel, és megöntözik sűrített cukrozott tejjel, majd mikor megsült még egy adag tésztát sütnek ezt utána ráteszik a banános félre és pizza szerűen dobozba teszik. A súlya kb. fél kiló az ára pedig 8000 INR (160 forint) Alig bírtuk megenni, holnap jövünk vacsira :)
 

Itt is mint mindenhol dél kelet ázsiában van mosoda szolgáltatás. Van olyan hely ahol darabra kell fizetni, van ahol kilóra. A szállásadó nénitől Ayu-tól kérdeztük, hogy hová vigyük, melyik a jó hely. Ez azért fontos, mert egyszer Thaiföldön összemosták a fehér meg a piros ruháinkat és mindenből rózsaszín lett.  Szóval mondta hova menjünk, és hivatkozzunk rá. Reggel leadtuk a ruhákat és este 7-re már mehettünk is érte. Minden patyolat tiszta, kivasalva, összehajtogatva és fóliába csomagolva. Összesen 40.000 INR (kb. 800 forintot) fizettünk egy zacskónyi ruháért. Nem is ez a nagy szám az egészben, hanem hogy a ruháknak olyan illatuk van, hogy "húzzuk a csíkot" magunk után. Még a helyiek is megszaglász-nak bennünket és mosolyogva mondják Good smell!! :D

2009.06.10.

Szobor a kertünkben
A szállásunk világosban sokkal szebb mint gondoltuk. A kert mesés. Mindenhol, virágok, növények, kis szobrok, csobogók, meg kis halastavak. Asszem ha egyszer kertes házunk lesz ilyet szeretnénk. Épülnek is a világ nyugati felén a Bali kert utánzatok kisebb nagyobb sikerrel. Kis útvesztőn keresztül jutunk ki a tengerpartra és csak úgy kapkodjuk a fejünket annyi a látnivaló. Jobbra kis imahely, balra valami templomkert szerű gyönyörűség, a járdán áldozat az isteneknek. (pici fonott kosárban, virágok) Az egész város, gondolom az egész sziget tele van ilyenekkel. A boltban, a járdán, az étteremben. És nem ám egy darab egy nap hanem kb. 3-4 óránként tesznek ki frisset. Eszeveszett. A Thai-ok is komolyan nyomták az imádkozást, meg az isteneknek tett felajánlásokat, de ez itt sokkal durvább. Kilépve a kertből a tengerpartra értünk.

Beach view
A part helyes, van szép homok majdnem fehér meg a hullámtörők miatt kis öblök, ahol hajók várakoznak a turistákra. Úton útfélen leszólítanak bennünket - Helló Mr. do you wanna boat? Cheap!, kicsit fárasztó a sok mister meg a sok boss. Kábé ezt a két megszólítást váltogatják. Csak hol hajókázni, hol az eldugott piacra, hol ebédre invitálnak hol pedig fuvarozni szeretnének bennünket. Komolyan nem lehet egészséges száz métert megtenni anélkül, hogy valaki nem Helló boss-ozna! Majd megszokjuk. A környék most is elég kihaltnak tűnik, olyan mintha előszezon lenne, vagy a gazdasági válság miatt lennének kevesen (ezt nem gondolom komolyan) vagy csak ez ennyire nyugis hely lenne? Ki tudja, majd kiderül. 


Az egyik parti kajáldában megálltunk ebédelni, Én Fish and Chipset ettem mert ugye a mondás úgy tartja, hogy halat csak a tengerparttól 50 km-en belül szabad és kell is enni. Finom is volt. Melcsi Nasi Gorenget evett ez olyan dél kelet ázsiai kaja Csirke satay(pálcikára felhúzott, mogyorós csilis szószban megforgatott parázson sült csirkehúsi),  gombóc fried rice with chicken, a gombóc tetején egy tükörtojás. Én még nem ettem ilyet de jól néz ki. Melcsi szereti nagyon. Ebéd után megmártóztunk a tengerben meg napfürdőztünk egy fél órát. Nagyon meleg van nagyon süt a nap, és nem akartunk odapirulni már az első napon ezért bebújtunk a szobánkba lepihenni, amolyan délutáni szieszta féleség.

A szállásunk: Pollok & Lemayeur Inn Ketut
Hát bírnám ezt csinálni hosszú éveken keresztül ,de gondolom nem vagyok egyedül ezzel. Este Dunkint vacsoráztunk, meg videó Skypoltunk a srácokkal az irodában. Nagyon jó volt Őket látni.
Beszereztünk egy helyi feltöltőkártyás mobil kártyát amit fel is töltöttünk 100.000 INR ez kb. 2000 ft. Elvileg ez a pénz 300 MB mobil internetezésre lesz elegendő. Próbálkoztam működésre bírni de az istennek nem akart kapcsolódni. Holnap visszamegyek, megkérem, hogy derítsék ki milyen adatok kellenek a kapcsolódáshoz. Este még kiültünk a szállásunknál található Raggae (lehet nem így írják) bárba. Nagyon szép, és hangulatos. Egy raszta hajú helyi fickó nyomja egy szál gitárral a Bob Marley számokat. Hihetetlenül jó hangja van, élvezet hallgatni.
 

2009.06.10.

A legfontosabb! Boldog Névnapot anyukám!!!!!!! Sajnos nem lehetünk ma otthon, de gondolunk rád, és ha hazaértünk, meg ünnepljük! Addig is olvasd a blogot meg néha dobj egy SMS-t vagy csörgess meg :)

Puszi, Erik és Melcsi