Június 20 szombat
Elérkezett hát a nap, hogy elhagyjuk Uluwatut. Az első napon nagyon nem szerettük a helyet és még mindig furcsálljuk ezt a falusi hangulatot ami itt van, de a végén nagyon megszerettük. Van egy olyan érzésem, hogy jövünk mi még Uluwatura :)
Reggel megjött a sofőr (a szállásadónk valamilyen rokonának a rokona, saját bemoval) megbeszélni a részleteket az elmenetellel kapcsolatban. Abban maradtunk, hogy kettőre jöjjön vissza addig kell visszavinnünk a robogót, meg addigra össze is pakolunk. 150.000 Rúpiában állapodtunk meg, Seminyakra az általunk preferált szállás utcájába. Gyorsan összepakoltunk nagyjából, már csak apróságok legyenek ha visszajövünk az elindulás előtt. Elmentünk még reggelizni, uluwatu-uluwatu partra, hogy még egyszer megcsodáljuk a kilátást, a hullámokat, meg a szörfösöket. Napok óta hamburgerre vágytam, ezért Én azt kértem, Melcsi pedig Club szendvicset. Érdekes módon Én otthon nem nagyon találkoztam nagyjából sehol ezzel a típusú szendviccsel, otthon, pedig biztos mindenki szeretné. Három szelet pirított toast kenyér közé vannak beletéve a sonka, sajt, paradicsom, sült tojás, saláta, majonéz, bacon. Majd az összeállított két szendvicset középen ketté vágják így kapunk négy háromszög szendvicset. Van ahol fogpiszkálóval összetűzik a háromszögeket, hogy ne essenek szét. Hát kb. ennyi, de ez nagyon finom. A reggelit Melcsi egy dinnye 
shakkel én meg banános smoothis-al (Banán turmix vanília fagyival) öblítettem le. Visszavittük a robogót, nem volt gond. Majd hazasétáltunk. Otthon befejeztük a pakolást, beszélgettünk egy keveset még Uluwaturól, aztán el is indultunk.
Sofőrünk bemoja nem volt egy mai darab amivel még nem is lett volna semmi gond ellenben a kipuffogója na az lukas volt. Az ajtó, ablak nyitva, olyan hangos volt a gépszörny, hogy majdnem megsüketültünk mire a másfél órás út végére értünk. Seminyak-ra Kutan keresztül vezet az út, végül is Kuta külső "nyugisabb" része. A forgalomból, meg a boltokból nekünk nagyon durván zajosnak tűnt, főleg, hogy konkrétan a falusi csendből jövünk. A tengerpartnál szálltunk ki. Az a bevált szokásunk ilyenkor, hogy Melcsit ott hagyom a hátizsákokkal valahol, pl. egy bolt előtt én meg elindulok szállást keresni. Jellemzően kevesebb mint fél órán belül mindig találunk szállást. A Lonely Planet-ben úgy olvastam, hogy itt találunk olcsó szállásokat olyan 70.000 Rúpia körül, ehhez képest az út szélén utasra váró taxis azt mondta itt Én nem találok csak 3-400.000-ért. Sokadik utazás után már nyugodtan legyintek rájuk, hogy kösz a semmit. A következő 100 méteren belül több kedvező ajánlatot és címet is kapunk a mi árkategóriánkban de amit megnézünk az telt házas. Pár méter múlva egy mosodás kislány szólít le, hogy ha szoba kell Ő tud. A bátyja most nyitja meg a szállást. Elvisz megmutatja, nincs messze. Elvitt motorral a 200 méterre lévő kis utcában található 95%-ban kész hat szobás kis csodahelyes apartman. A tulajt Gustinak hívják, (nem-nem magyar, itt is van ilyen név, hogy Gusti) Jó fej csóka, 70.000-ben meg is állapodunk a ventilátoros szobára. Sőt még ingyen el is hoznak minket kocsival, hogy ne kelljen cipelni a zsákokat. Kell egy óra, míg kitakarítják a szobánkat addig pakoljunk le egy légkondisban, Melinda megkérdezteti velem, hogy nem lehetne, hogy ebben maradjunk ugyan ennyiért? De miért ne! Mi vagyunk az első vendégek, ennek Gusti és Mi is nagyon örülünk. A szállás tényleg I. osztályú, bárhol a világon megállná a helyét, nagy szoba, nagy francia ágy, szép fürdő, közepes méretű terasz, indonéz karosszékekkel , meg rattán kétszemélyes kanapéval. 1400 Forintért mi kell még? Öt óra körül indulunk el vacsizni, meg bejárni a környéket. Seminyak is olyan mint a többi Bali nyaralóhely, van egy hosszú főutcája, meg egy tengerpartja. A főutca csordulásig boltokkal, a közlekedés iszonyatos, olyasmi mint nálunk a körút este 6 körül, csak adjatok hozzá még 2000 db robogót, meg vegyétek bele, hogy itt minden taxis ha potenciális utast (tehát sétáló fehér embert) lát dudál, egyet-kettőt-hármat. Hogy felhívja figyelmet magára hátha nem vennénk észre a bili kék autót, rajta sárga világító taxi felirattal. Szóval elviselhetetlen ami itt megy. Végig caplatunk északi irányba a főutcán, az utunk végén pedig a helyi zöldség piac vár minket amolyan oázisként. Itt vacsorázunk eddigi kint létünk alatt a legolcsóbban. A két adag Mae Goreng, 18000 rúpia hozzá egy dinnye shake még 5000 (összesen 460 forint). Az adag bőséges, a kaja isteni. Körbejárjuk a piacot és úgy döntünk, hogy veszünk lime-ot és csinálunk otthon limonádét belőle. Otthon méregdrága itt pedig 140 Ft. körül van egy kiló. Veszünk még hozzá helyi narancsot is ami kívülről olyasmi mint a lime, sötét zöld színű csak méretében nagyobb, az íze pedig közelebb van a mandarinhoz mint a narancshoz. Finom édes. Tovább sétálunk a part felé vezető úton ami kacskaringózik jobbra, balra. Beugrunk egy nagyobbacska közért szerű boltba, hogy vegyünk kancsót, meg cukrot a limonádéhoz. Üzletek, szállodák, mellet megyünk el mire ránk sötétedik. Mi csak megyünk, megyünk abban a hitben, hogy nemsokára hazaérünk. Szomorúan vesszük észre, hogy ismeretlen okból de pont az ellenkező irányba haladunk és csak távolodunk a szállásunktól. Nincs mese fogunk egy taxit és visszavitetjük magunkat a szállással szemben lévő mosodába, mert annak a papírján rajta a cím és csak ezt tudjuk. :D
A fárasztó nap után még kiültünk a teraszra elfogyasztottuk az altató Bintang-ot, aztán még megnéztünk egy-két részt a Lostból, lassan a végére is érünk.
