Drgreen és az Ő csodálatos világa!

június 25. csütörtök

Fél hatkor egész jól sikerült felkelnünk. Gyors tusolás, maradékok összepakolása után már a ház előtt vártuk a kisbuszt ami pár perccel hat után meg is érkezett. Kután felvettünk három kanadai srácot akik talán pár órája hagyhatták abba a bulizást, mert nagyon szarul néztek ki és komoly pia szaguk volt még. Tíz perc után el is dőltek a srácok és végigaludták a másfél órás utat. Mi ébren voltunk végig és láttuk a napfelkeltét is. Az utunk a Pedang bay-i kikötőig végig rizsföldek mellett vitt. A kikötőben egy fél órát kellett várnunk, míg elindulhattunk a hajóhoz. Majd a hajónál is vártunk fél órát, hogy beszállhassunk és a hajón is vártunk több mint fél órát, hogy elinduljunk :) Itt nem kapkodnak el semmit. Minden a saját ütemében megy. A hajó elég nagy és elég öreg is. A kikötőben felíratták mindenkivel a nevét és a nemzetiségét, arra az esetre ha nem érnénk partot. Szép előjelek. A hajóra először a helyieket engedték, és csak utána mehettek a külföldiek. Majd utánunk jöttek az árusok. Pont mint a parton, percenként jött valaki valami mással majd pár perc múlva ugyan az megint, és megint és megint. Volt aki üdítőt árult, más rizst, aztán újságot, pólót. Egyszer csak elindultunk. Szerencsére egész jó helyet sikerült kiválasztanunk magunknak a legfelső fedélzeten elől. Volt szél, árnyék meg napsütés is, továbbá tökéletesen láttuk merre tartunk. Legalább öt órányi hajózás után érkeztünk meg Lembar kikötőbe, Lombok szigetén.

Kisbuszok hátizsákokkal
Ott kis buszok vártak minket, öreg jól kiszolgált japán kisbuszok amik egyenként 9 turistát képesek elvinni az összes csomagjukkal együtt. Mi jó helyre kerültünk a sofőr mellé előre. Bangsar-ig a másik kikötőig egy alkalommal álltunk meg az utazási cég központjában egy eligazításra ahol elmondták, hogy mennyire veszélyes hely a Bangsar-i kikötő és vigyázzunk, ne vegyünk semmit, ne fizessünk semmiért mert már minden szolgáltatás benne van az árban. Mondjuk ez korrekt dolog volt tőlük. Továbbá lehetőségünk volt a vissza útra nyitott jegyet venni ami azt jelenti, hogy bármikor felhasználhatjuk és több úti cél közül is választhatunk Balin. Az ára 175.000 ringit ami nem sokkal kevesebb mint amennyiért ide jöttünk, de érdemesnek láttuk megvenni, ki tudja a szigeten mennyi lesz ugyan ez a jegy. Valószínűleg drágább, mert nincs más lehetőség elhagyni a szigetet. Hát megvettük, így most már tuti a vissza utunk is Seminyak-ra. Bangsar kikötője nem tűnt félelmetesnek, olyan mint a többi kikötő. Sokkal nagyobb valamire számítottam, de ez csak egy kis álmos kikötőcske, ami csak akkor ébred fel ha hajó jön vagy megy. Itt is várnunk kellett szokás szerint. Többekkel haverkodni kezdtek a helyi srácok, de mi direkt passzívok voltunk mindössze egy Belga párral beszélgettünk akikkel a hajón ismerkedtünk meg és Ők is Gili-re mentek csak nem Trawangan-ra hanem Air-re. Egyszer csak szóltak, hogy itt a hajó mehetünk. Na ettől a pillanattól számítva még fél óra volt mire elhagytuk a partot és úton voltunk a szigetre.

Naplemente Trawangan mögött
Az előzetes várakozásokhoz képes természetesen késésben hat óra után értünk partot Gili Trawanganon ami a három Gili sziget közül a legnyüzsgőbb. Kiválasztottunk egy szállást a sziget északi oldalán ami elvileg olcsó, vannak kis kunyhóik csendes és itt lehet a legjobban sznorkizni. Egy kilométer a kikötőtől, de gondoltuk ez olyan messze van, hogy senki nem jön ide. Nagyon megszenvedtünk mire odaértünk, és persze hogy már nincsenek kunyhók, csak kő apartmanok, nem is a parton hanem kicsit beljebb és nem is 80.000 körül hanem 150.000-ért. Mi meg persze, hogy nem maradunk itt. Ennél sokkal jobbat szerettünk volna. A szomszédban lett volna egy csodaszép vízre néző bungaló 200.000-ért de nem akartunk ilyen sokat adni a szállásért, ezért hát vissza indultunk a kikötő felé és útközben az összes lehetséges szállást megnéztük. Lehangoló volt, hogy 150.000 alatt semmi nincs, sőt, alap a 3-400.000 rúpiás szállás. Hosszú és fárasztó gyaloglás után a meleg sötét estében végül egy 150.000-es nagyméretű ugyan de nagyon ízléstelen szállást választottunk. Mint mindenhol a szigeten itt is az ár tartalmazza a reggelit. Ez vigasztalt bennünket. Dühös voltam, hogy egy napnyi utazás után, sötétben érkeztünk meg, drága a szállás és még nem is érzem jól magam benne. Kiszolgáltatva éreztem magam ami az egyik legutálatosabb dolog a világon. Ledobtuk a táskákat és elmentünk körbenézni meg enni valamit. A rossz szerencsén egy kicsit megfordulni látszott mikor pár száz méter után hallva beszélgetésünket megszólítottak
- Ti magyarok vagytok? Tessék? kérdeztünk vissza mindketten, mivel eddig komplett ittlétünk alatt még nem hallottunk magyar szót, de még magyarokról sem hallottunk akik itt lennének utazóként. Sok helyen mi voltunk az első magyarok. Szóval Judittal és Péterrel fújt minket össze a Gili szele. Ők pár napja vannak itt Gili-n és egy héttel utánunk mennek majd vissza Budapestre. Nászútra jöttek szolidan, de hátizsákosan. Pár percet beszélgettünk és megállapodtunk, hogy másnap találkozunk a parton és beszélgetünk még egy csomót. Felvillanyozódva mentünk tovább megnézni a kajakínálatot, de ez nem a Mi világunk. A part tele van kedves hangulatos és közepesen vagy eléggé drága éttermekkel. Trendi fiúk, lányok ülnek és tengeri finomságokat eszegetnek. Keresnünk kellett hát valami hozzánk valót. Egy kis warung volt a főutcán de egy kicsit arrébb az úttól. Megnéztük az árakat rendben voltak, így leültünk. Nem telt el két perc mikor megint hozzánk szólt valaki, és a kérdés megint ugyan az. Magyarok vagyunk? Igen, mondtuk mosolyogva. A kérdező egy Jessica nevű 25 év körüli nagyon kedves lány akik Londonban él, már oda is született de tökéletesen beszél magyarul. Jelenleg hosszabb szabadságon van, egy évre nyakába kapta a világot és most éppen 4 hónapja itt van. Búvár oktatóként dolgozik amíg kedve tartja. Még egy hónapja van a tervezett egy évből, mielőtt visszamegy. Ő sem találkozott ez idáig magyarokkal ezért is örült meg nekünk nagyon. Vacsora közben és még egy kicsit utána is beszélgettünk és vele is abban maradtunk, hogy másnap összefutunk. Elindultunk hát vissza a szállásunkra, mert már alig láttunk az álmosságtól, mikor újra találkoztunk Judittal és Péterrel. Leültünk hozzájuk és egy órácskát még elbeszélgettünk, eddigi útjukról, a mienkről, meg Gili-ről is. Este tíz után kerültünk ágyba, nagyon fáradtan egy perc alatt el is aludtunk. Tartalmas kis nap volt a mai.